Alsónémedi logisztikai központjába keres áruösszekészítő pozícióba új munkatársakat a Penny.
Idén nyáron is szükség van a munkaerőre a boltokban és nem csak a strandok és tavak környéki települések áruházaiban, de Budapesten is számos nagy lánc, mint a Lidl vagy az Aldi várja a jelentkezőket. Végzettségnél előnyt jelent a legalább középfokú végzettség vagy élelmiszer-kereskedelmi tapasztalat, de nem elvárás, ha minden másban alkalmasnak találnak, akkor betanítanak a feladatokra. A fizetés elég szép, de nem mindegy melyik településen és azon belül is melyik üzletbe kerül az ember. A 13.kerületben akár bruttó 430 ezret is kereshetünk 35 órában, de akadnak olyan hirdetések is, ahol ennél is többet kaphatunk egy hónapban.
Járva az utcákat újra fellelhetőek plakátok, hirdetőtáblák melyeken eladó, pénztáros pozíciókba keresnek embereket a különböző üzletekben. Ilyen például az Aldi is, amely esetén a 13.kerületben keresnek részmunkaidős bolti eladókat. Már több cikkünkben foglalkoztunk a szektor fizetéseivel, most újfent összehasonlítottuk pár üzlet elérhető állásajánlatát, hogy mennyivel nőttek az árak, és mekkora a differencia a különböző üzletek között.
A pozíció, amit vizsgáltunk, ahogy a képen is látható alapvetően a bolti eladó pozíció. A munkakörbe tartozik a vásárlók udvarias, pontos és segítőkész kiszolgálása árukészlet feltöltése, áru rendezése, üzlet takarítása, és pékáru sütése. De ezeken felül a pénztármunka, áru forgatása és minőség ellenőrzése és a leltár lebonyolítása is a munkakör részét képezi.

Mindezekhez középfokú végzettség és élelmiszer-kereskedelmi tapasztalat előny, de ezeken felül előnyt jelent, ha valaki rugalmas tud lenni a munkaidő-beosztásban, hétvégi műszak vállalásában, valamint a nagy fokú fizikai és szellemi terhelhetőség is előny.
A juttatások rendszere egyébként a béreken kívül ugyanaz mindenhol. A béren felül jár garantáltan évenkénti béremelés, nagy értékű egészségprogram, plusz 1 nap szabadság szűrővizsgálatokon való részvétel céljából, illetve a közösségi közlekedéssel való munkába járás költségének 100%-os térítése és az autóval történő munkába járási költségtérítés 40 Ft/km. A bérekről egy táblázatot készítettünk, amelyben a mostani álláshirdetésekből szemléztünk ki párat, és néztük meg, hogy mekkora a differencia ugyanannál a boltláncnál attól függően, hogy hol van a bolt.
Jól látható, hogy még mindig igen markáns az a megállapítás, amit a nyári cikkben is tettünk, hogy az áruházak igen különböző béreket kínálnak ugyanarra a pozícióra, hiába ugyanaz az a boltlánc.
A táblázatban szereplő összegek szerint tehát átkagosan bruttó 504 154 forintot lehet keresni bolti eladósként, tehát nagyjából nettó 335 ezer forintot.
Pedig a munkakör és az elvárás ugyanaz. A többi bolt esetén (ahol több hirdetést találtunk) ekkora differenciál nincsen, viszont idénre már a bruttó fizetések elérték a bűvös 500 ezer forintot határt is. Tehát ezek alapján megállapítható, hogy a vizsgált boltok közül a Lidl fizet a legtöbbet az alkalmazottaknak, de nagyon különböző árakat kínál üzletenként az áruházlánc, így ha valaki nem szeretne sokat utazni a munkahelyére és pont nem egy olyan üzlet található a közelében, ahol a magasabb bér van, lehet jobban jár egy másik áruház választásával.
A KSH által kalkuláltak szerint 2024. áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 645 300, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 444 000 forint volt. Tehát elmondható, hogy a bolti eladók fizetése valamivel a nettó átlagfizetés alatt helyezkedik el, de például a Lidl vagy az Aldi által meghirdetett pályázatok már erősen közelítik az országos átlagos kereseteket.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








