Lassult az ingatlanpiac a tavalyi kiugró kereslethez képest, a vásárlók pedig egyre megfontoltabban döntenek, és érzékenyebbek az árakra.
Hiába tudták úgy még februárban is, hogy maradhatnak, csak hitegetés volt az egész: a Tungsram újpesti gyárából mindenkit elküldtek.
Sokan utcára kerültek a Tungsram nemrég csődeljárással felszámolt hajdúböszörményi gyáregységéből - írja a Népszava. Történt ez annak ellenére, hogy a dolgozók még februárban is úgy tudták, hogy az új befektető átveszi őket. De nem csak innen, hanem Újpestről is mindenkit elküldtek.
Miután nem sikerült megegyezni a befektető-jelölttel, lakat került az újpesti gyárra, ahonnét mindenkit elküldtek, még azokat is, akiket addig munkaerő-közvetítő cégeken keresztül foglalkoztattak – mondta a lapnak Sallai Gábor, a végelszámolás alatt álló a Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete elnöke. Sallai hozzátette, hogy a bezárt újpesti gyárból elküldöttek 99 százaléka szerencsére talált új munkát – méghozzá jobban is fizetőt az addiginál, hiszen a Tungsramnál a többség minimálbért vagy szakmunkás bérminimumot kapott csak –, a vidéken kirúgottaknak viszont nem ilyen egyszerű új megélhetést keresniük.
borítókép: MTVA/Bizományosi, Faludi Imre
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







