Bár Magyarország erősen exportorientált gazdaság, hozzáadott értéke és a hazai tulajdonú vállalatok termelékenysége ma már jelentősen elmarad a cseh és a lengyel versenytársakétól.
Kissé erősödött a vállalkozások foglalkoztatási szándéka. A cégek közel negyede tervez munkaerőfelvételt, miközben újra 10 százalék alatt van az elbocsátásban gondolkodók aránya. Átlagosan 11 százalékos fizetésemelésre készülnek a cégek, ami messze elmarad az idei inflációtól. Emellett a tervezett béren kívüli juttatásokat tekintve is kismértékű javulás történt, minden második cégnél számíthatnak rá a munkavállalók.
A K&H bizalmi indexéből most az is kiderült, hogy enyhén nőtt a munkaerőfelvételi szándék a kkv-knál. A bank egyik vezetője szerint jól látszik a javulás.
A foglalkoztatás látványosabb bővülésére elsősorban a szolgáltató (24%) szektorban és az iparban (23%) számíthatunk, míg a kereskedelemben (18%) és a mezőgazdaságban (10%) ennél visszafogottabb mértékű létszámbővítés várható. A cégméretet tekintve a kisvállalkozásoknál minden negyedik, míg a mikro- és középvállalkozásoknál minden ötödik cég tervez új munkaerőt felvenni.
Az előző negyedévi, meglehetősen borús képhez képest javulást látunk a kkv-k foglalkoztatottsági hajlandóságában. A munkaerőfelvételben gondolkodó cégek aránya emelkedett, míg a létszámleépítést tervező cégek aránya csökkent. Számokban kifejezve ezt azt jelenti, hogy az előző negyedévi 16 százalékról 23 százalékra nőtt a létszámbővítést és 11 százalékról 8 százalékra csökkent az elbocsátásban gondolkodó cégek aránya. Azt is látni kell azonban, hogy az elbocsátási arány az elmúlt 10 évet nézve még mindig magas, ám a cégek jelentős többsége (68%) nem tervez változtatni a dolgozók létszámán
- mondta Rammacher Zoltán.
A fizetések nem tudnak lépést tartani az inflációval
A fizetések és a cafeteria juttatások tekintetében is mérséklődött az előző negyedévi kedvezőtlen hangulat. „A fizetésemelési szándék az utóbbi egy évben igen hullámzó volt. Jelenleg a cégek 73 százaléka tervez béremelést, szemben az előző negyedévi 66 százalékhoz képest. A béremelés mértéke jelenleg a hullám csúcsán van, átlagosan 11 százalékkal magasabb fizetésre számíthatnak a kkv dolgozók a következő 12 hónapban. Ez azonban meg sem közelíti a KSH által közzétett januári, 25,7 százalékos inflációt, ami az utóbbi 27 év legmagasabb értéke és a tavalyi évi átlagos, 14,5 százalékos inflációtól is elmarad” – mondta el a szakértő.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A cafeteria juttatások tervezésénél sem folytatódott tovább az előző negyedévi zuhanás.
Jelenleg a cégek fele tervez béren kívüli juttatást adni dolgozóinak, míg az előző negyedévben minden negyedik cég vélekedett így. Ezzel az arány az elmúlt évek átlagára visszakorrigált, de kérdés, hogy a mostani gyorsan változó és bizonytalan gazdasági környezetben tovább emelkedik vagy inkább újra visszaesik a cafeteriát tervező cégek aránya a következő negyedévekben
– tette hozzá a szakértő. A top 3 juttatási forma továbbra is a 13. havi fizetés, jutalom vagy bónusz (23%), a közlekedési költségtérítés (20%) és a SZÉP kártya (13%). Utóbbi népszerűsége tovább emelkedhet az alszámlák megszűnésével, mivel így munkáltatói oldalról csökken az adminisztráció, a munkavállalóknak pedig egyszerűsödik a használat.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







