11 °C Budapest
Two maintenance workers inspecting a dry anaerobic digestion (AD) solid waste processing facility which converts food and green organic waste into biogenic compressed natural gas (CNG).

Minimálbér-emelés 2023: aggódhatnak a magyar dolgozók, friss hírek jöttek a tárgyalóasztaltól

2022. november 21. 17:30

Rohamosan fogy az idő, de a munkaadók egyik képviselője optimista azzal kapcsolatban, hogy lesz bérmegállapodás még ebben az évben. Ennél kevésbé derűlátó a munkavállalói oldal: az egyik szakszervezeti elnök szerint a kormány eddig kevésbé volt nyitott az ötleteikre, pedig azok nem kizárólag a munkavállalóknak lettek volna jók. Megkérdeztük, hogy állnak a 2023-as minimálbér tárgyalásai - és hogy egyáltalán figyelembe lehet-e venni a vágtató inflációt, amikor konkrét számokról kezdenek majd beszélni.

Egyelőre nem tűnik úgy, hogy közelednének az álláspontok a munkaadók és a munkavállalók képviselői között, ami a jövő évi minimálbér összegét illeti. A Pénzcentrum által megkérdezett szakértők ugyanakkor azt is elismerték, hogy a számok még nem is kerültek szóba, egyelőre azt várják, hogy a kormány is meghallgassa a javaslataikat. Az idő azonban egyre fogy, és legalábbis kérdéses, mit sikerül végül elfogadtatni mind egymással, mind a kormánnyal, mire a konkrét számokat kell közölni.

Lesöprik az ötleteket

Több javaslatra sem volt nyitott eddig a kormány azok közül, melyeket a LIGA Szakszervezet tett az asztalra – ezt a szervezet elnökétől tudtuk meg. Mészáros Melinda lapunk kérdésére elmondta, hogy bár mind a munkavállalóknak, mind a munkaadóknak jó lett volna, ha elfogadják a javaslataikat, a jelenlegi gazdasági környezetben nehezen elképzelhető, hogy a kormány elfogadja ezeket a 2023-as évre vonatkoztatva.

Korábban is javasoltuk már, hogy a minimálbér legyen adómentes a garantált bérminimum mértékéig, erre azonban eddig nem volt fogadókészség a kormányzat részéről. Ezzel az intézkedéssel a nettó bérét mindenkinek növelhettük volna, de jó lenne a foglalkoztatóknak is, akik azért nagy rézben mikro-vagy kisvállalkozások, ezzel jelentős terhet vettünk volna le a vállukról. Javasoltuk azt is, hogy a 1,5%-os munkaerőpiaci járulékot, amit minden munkaadó fizet, azt töröljük el, és az álláskeresési járadékot, és hasonlókat egy különálló költségvetési zsebből finanszírozza a kormányzat, és ne a munkavállalók fizessék meg ezeket a díjakat – ez is nettóbér-emelkedést hozhatna. Ebben a kritikus időszakban azonban, amikor várható a jövő évben az álláskeresők számának emelkedése, azt várjuk, hogy ezekre a javaslatokra sem lesz nyitott a kormányzat

- mondta lapunknak Mészáros Melinda, a LIGA Szakszervezetek elnöke.

Mindent nem lehet

A munkavállalók képviselői nagyon szeretnék, ha az inflációt követné a minimálbér, de a munkaadók azt kérik, hogy őket is értsék meg a tárgyalásoknál – ezt már Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke nyilatkozta a Pénzcentrumnak. Elismerte ugyan, hogy az infláció mértékének alakulását figyelembe szokás venni a tárgyalásokon, de egyszerre mindent nem lehet. Ráadásul a munkaadók eleve nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a gazdasági növekedés lassulása a vállalkozások bevételeire is negatív hatással van.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az infláció egy bértágyalásnál valóban egy olyan tényező, amelyet figyelembe kell venni, de önmagában nem lehet azt mondani, hogy mindenképpen legyen annyi, mint az infláció mértéke. Inkább attól függenek a tárgyalási pozíciók és a felvetett kívánságok, hogy a gazdasági növekedés és más hasonló mutatók, illetve a várakozások, előrejelzések hogyan alakulnak. Hogy konkretizáljam: ha két dolgot nézek, mondjuk az inflációt és a gazdasági növekedést, akkor gazdasági növekedés esetén sokkal könnyebb azt mondani, hogy igen, igyekezzünk a bérekkel az inflációt lekövetni. Abban az esetben azonban, ha a gazdaság teljesítménye csökken, vagyis a vállalatok bevételei is csökkennek, akkor nem lehet azt mondani és kérni, hogy a bérek kövessék az inflációt. Hallok olyan hangokat, amelyek 26 százalékos minimálbér-emelést szeretnének: anélkül, hogy én elárulnám, milyen konkrét emelkedést szeretnék jövőre, azt kell mondanom, hogy ez a kérés biztosan nem teljesíthető

- mondta Rolek Ferenc. A szakértőt megkérdeztük arról is, van-e arra esély, hogy nem sikerül megegyezni a minimálbérről még ebben az évben: szerinte ez elképzelhetetlen. Az eddigi évek tapasztalatai alapján biztos abban, hogy ha véleménykülönbségek is vannak a munkaadók és a munkavállalók képviselői között, azt biztosan sikerül elsimítani az év végéig, és meglesz a megegyezés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.02.16 13:36
A napokban egy nagyvállalatnál jártam. Versenypiacon működő, erősen teljesítményorientált szervezet,...
hrdoktor  |  2026.02.10 11:49
Előfordul, hogy nem is vagyunk megfázva, mégis el van dugulva az orrunk, alig kapunk levegőt – mi mi...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 25. szerda
Géza
9. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Jön a RETAIL DAY 2026!
A magyar kiskereskedelmi-szektor kilátásai: Túlélés után jöhet a teljes irányváltás?
Most nem