6 °C Budapest
businessman using a mobile phone to check stock market data

Új juttatási csomag terjed a munkahelyeken: a magyarok is durván jól járhatnak vele?

2022. július 28. 19:02

Külföldön már régóta divat a startup világban és már hazánkba is kezd begyűrűzni az, hogy a cégek bónuszként, vagy fizetésemelésként nem pénzt adnak, hanem a cég részvényeit az alkalmazottaknak. Sőt, olyan esetekről is hallani, hogy a fizetést is ilyen formában kapja valaki. Ez pedig nagy kockázattal jár, így érthető, hogy ha elbizonytalanodunk, hogy ez megéri-e nekünk. Most megnéztük, hogy is működik egy ilyen rendszer.

Ha sok millió emberhez hasonlóan mi is egy startup vállalkozásnak dolgozunk, vagy a technológiai iparban helyezkedtünk el, valószínűleg már találkoztunk azzal, hogy részvényeket ajánlottak fel nekünk az állásra jelentkezés során kompenzációként. Ez pedig Kyle Holm, a Sequoia Cunsultink Group tanácsadó csoportjának az alelnöke szerint ebben az iparágban egy gyakori forgatókönyv.

Ez a gyakorlat mára már bevettnek mondható a világ szinte összes országában, ráadásul igen kifizetődő is tud lenni, hogy ha türelmesek vagyunk és merünk kockáztatni. De vajon mit is érnek egészen pontosan ezek a részvényjuttatások?

Azoknak a vállalatoknak az esetében, akiknek már nyilvánosak a részvényeik könnyebb megérteni az értéküket. De egy olyan vállalatnál, amelynél erre még nincs lehetőség a részvényeinek az értékének a meghatározása már inkább művészet, mint tudomány. Ezért is kell bizalmat fektetned beléjük. A vállalatok tudják, hogy mi ez az érték, hiszen ezen adják és veszik a nyílt piacon. Egy nem állami vállalatnál viszont ez hipotetikus. Technikailag semmit sem ér

– mondta Gianna Driver, az Exabeam igazgatója.

Azon nem rég indult vállalatok számára, amelyek nem engedhetik meg még magunknak, hogy magas fizetést adjanak az újonnan felvett dolgozóknak gyakori, hogy részvényeket adnak a készpénz helyett. Jó esetben pedig a cégnek jól megy és felmegy az értéke, ezzel pedig a részvények árfolyama is az egekbe szökik. Hatalmas nyereségre tehetünk szert abban az esetben, ha az eladásuk mellett döntünk, hiszen a kötési ára – amelyen megvásárolhatjuk a részvényt – alacsonyabb, mint a részvényopciók piaci értéke. Összegezve hosszútávon nagyobb kockázatot vállalunk, de a nyereség is nagyobb.

De hogyan tudjuk megmondani, hogy mi számít jó üzletnek és mi az, amikor jobban járunk, ha visszautasítjuk az ajánlatot? Összeszedtünk 4 kérdést a huffpost.com segítségével, amiket érdemes feltennünk magunknak, mielőtt elfogadnánk a részvényeket tartalmazó kompenzációs csomagot.

Ezek korlátozott részvények (RSU) vagy pedig részvényopciók?

Mindenekelőtt fontos, hogy megértsük, hogy milyen előnyei vannak a részvényeknek. Ha olyan céghez csatlakoznánk, akik már a tőzsdén vannak valószínűleg RSU-kat fogunk kapni. Ezek az ilyen fajta kompenzációk leggyakoribb típusai: a felmérések szerint 2018-ban az ilyen módon felajánlott részvények 99 százaléka RSU volt.

A részvényopciók esetében ugyanis egy olyan ajánlatot kapunk, aminél a cég még nincs fent a piacon, tehát egyfajta ígéret csupán, ami szerint egy előre meghatározott áron meg tudjuk majd vásárolni a későbbiekben a részvényeket. Ezzel szemben az RSU-k esetében a saját pénzünket nem kell elköltenünk: a cég készít számunkra egy ütemtervet, amikor bizonyos meghatározott időközönként elérhetővé válnak számunkra a részvényeink. Ezért is tekintik ezt az opciót sokkal kevésbé kockázatosnak, mint a magánvállalati társát.

Ezek a részvények szinte mindig érnek valamit. Ha ilyet kapunk az lényegében ugyanaz, mint év végén bónuszt kapunk. Csak ahelyett, hogy kézpénzt kapnánk, részvényeket kapunk. Ezek a legtöbbször négy éven keresztül járnak, tehát minden év után kapunk egy negyedet, aztán pedig minden negyedévben egy adagot

– magyarázta el Daniel Lee a BrightPlan vezetője és a Kaliforniai Egyetem instruktora.

Hol helyezkedik el az ajánlat, amit kaptunk a szektorban lévő fizetésekhez képest?

Ha ilyen ajánlatot kapunk, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy megéri-e kockáztatnunk. Tehát fontos-e annyira nekünk ez a munka, mutat-e annyira jól az önéletrajzunkban, hogy feláldozzuk a bónuszunkat, vagy egyenesen a havi fizetésünket a munkáért. Röviden megengedhetjük-e magunknak azt, hogy egy ideig – nem tudni meddig – kevesebbet keressünk.

Érdemes lehet ebben az esetben mérlegelni, hogy az alapfizetés, amit ajánlanak, az elegendő-e arra, hogy fedezzük a kiadásainkat. Röviden törekedjünk arra, hogy a fizetésünk a piacinak megfelelő legyen, kivéve, ha van annyi spórolt pénzünk, hogy megengedhessük magunknak a kockázatot.

A legrosszabb forgatókönyv az, ha túl nagy kockázatot vállalunk

– vélekedett Lee, aki felvázolt egy példát is. Előfordul, hogy az ember a megélhetési költségeinek fedezésére adósságot vállal, mert a fizetése nem elegendő az olyan alapvető szükségletek fedezésére, mint a lakbér például. Az ilyen helyzetekben pedig csak abban tudsz reménykedni, hogy ezek a részvényopciók, amiket megszereztél egyszer csak milliókat fognak érni. De sajnos a legtöbb cég végül sose kerül ki a tőzsdére, így statisztikailag ez az opció semmit sem ér.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Meddig szeretnénk a cégnél maradni?

Gondoljuk végig azt, hogy látjuk-e magunkat hosszútávon a cégnél, vagy csak egy átmeneti munkát keresünk éppen magunknak. Ez kulcsfontosságú lehet annak eldöntésében, hogy a munkáltató részvényjuttatásai megérik-e nekünk hosszútávon, ugyanis a részvényopciók és az RSU-k is általában több évre szólnak. Sőt, gyakran előfordul, hogy a szerződés szerint legalább egy évig ott kell dolgoznunk, hogy megkaphassuk a részvényeket.

Mondjuk azt, hogy felvettelek egy munkára. 200 000 értékben ajánlok fel neked részvényeket, amiket 4 évre osztok el. Viszont itt van a csavar a dologban: legalább egy évet kell nálam dolgoznod ahhoz, hogy megkapd az első részletet

– magyarázta el Ramona Ortega, a My Money My Future szakértője. Ráadásul végig kell gondolnunk azt is, hogy tudunk-e annyi pénzt gyűjteni, aminek a segítségével meg tudjuk vásárolni majd a részvényeket, hogy ha a cég kikerült a piacra, vagy lejárnak, esetleg elbocsátanak minket.

Azt pedig már mondani se kell, hogy a kifejezetten magas jutalmak semmit se érnek, ha közben esetleg egy mérgező környezetben dolgozunk, ami teljesen felőröl minket.

Van egy mondás a HR-szektorban, miszerint az emberek nem a munkahelyüket hagyják ott, hanem a vezetőiket. Persze, lehet szinte pénzt hozzávágni az emberekhez, ami alapvetően nagyszerű. De a nap végén úgy kell hazamennie az alkalmazottnak, hogy jól érzi magát. Ez nagyon sokat számít

– vélekedett Driver.

Mennyit ér jelenleg a részvény és mit gondolnak a jövőről?

Ha kapunk egy ilyen ajánlatot – ugyanúgy ahogyan bármilyen másik ajánlatnál – jogunkban áll kérdéseket feltenni. Abban az esetben, ha magáncégről beszélünk, akkor kérjük ki a részvények független értékelését, ami az eszközök és a pénzáramlások elemzésével határozza meg a valós piaci értéket.

Ha azt mondják, hogy 10 ezer részvényt kapunk, akkor csak akkor tudhatjuk, hogy ez mennyit is ér pontosan, ha tudjuk a részvényeknek a pontos árát

– tanácsolta Lee, akinek a becslése szerint a legtöbb munkáltató segít ezeket az adatokat megszerezni, ha pedig nem az könnyedén lehet egy intő jel.

Adott esetben tegyük fel azt a kérdést is, hogy mikor szeretné a cég, hogy a részvények nyilvánosak legyenek. Ha például azt mondják, hogy jelenleg 5 dollárt (2000 forint), de a cél az, hogy 40-et (16000 forintot) érjenek, amikor kilépünk a tőzsdére legalább értjük majd a cég gondolkodási módját. Így pedig könnyebben tudunk mérlegelni.

Mindenképpen kérdezzük meg azt is, hogy mennyi forgalomban lévő részvény van jelenleg forgalomban. Ezáltal megtudhatjuk, hogy jelenleg mennyi részvény van a befektető, az alkalmazottak és a vezetők tulajdonában. Így megtudhatjuk, hogy mekkora szeletet kapunk a tortából.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem