30 °C Budapest
Two casual businesswomen working on a computer

Mégsem a négynapos munkahét a megoldás? Bércsökkenést is jelenthet az állandó hosszúhétvége

2022. április 6. 10:45

Egyre inkább foglalkoztatja a munkáltatókat és a dolgozókat a négynapos munkahét gondolata, amiről a Magyar Nemzet közölt egy összefoglalót. Bár az elmélet mindenki számára kecsegtető lehet, de jobban átgondolva sok kérdést vet fel a gyakorlatban: egyes cégek a fizetést csökkentenék, míg mások 10 órás munkaidőt vezetnének be.

A világjárvány megjelenésével egy erőteljes átalakulás indult el a világ munkaerőpiacain, hiszen a home office elterjedésével mára már szinte elvárássá váltak a rugalmas foglalkoztatási formák. Ez pedig a jelek szerint a cégeknek sincsen ellenére, hiszen az elmúlt két évben bőven volt idő kifejleszteni a megfelelő megoldásokat és világossá vált, hogy a legtöbben a hibrid munkavégzés mellett tették le a voksukat.

Ezzel párhuzamosan pedig megjelent mindenki álma, a négynapos munkahét, amit sok országban elkezdtek a gyakorlatban is alkalmazni. Ezt a kísérletező európai országok közül mindenki máshogy vezetné be: Belgiumban például a vállalkozó kedvűeknek a 38-40 órát nemes egyszerűséggel 4 nap alatt kéne ledolgozniuk. Tehát hosszabb munkaidőért hosszabb hétvége járna. Ez a megoldás persze irodai munka esetén kivitelezhető, de például a tanárok, vagy a fizikai munkát végzők esetében a dolgozók sokkal rosszabbul is járhatnak.

De nem csak Belgiumban és északon próbálkoznak ezzel az új rendszerrel, Spanyolországban már kétéve tart a próbaidőszak, Nagy-Britanniában is elindult a kísérlet, de több uniós országban is a négynapos munkahéttel kampányolnak a politikusok. Mindegyik ország máshogyan közelíti meg a kérdést: a spanyolok csökkentenék a munkaórák számát, amivel az a probléma, hogy ezzel arányosan a fizetés is csökkenne. Ezzel ellentétben az angoloknál már kitétel, hogy a bérek nem csökkenhetnek, mivel véleményük szerint a rövidebb munkaidőnek az a célja, hogy hozzájáruljon a munka és a magánélet egyensúlyához.

A fentiekből látszik, hogy bár elméletben tökéletesen működik a négynapos munkahét a gyakorlatban még rengeteg kérdést vet fel. Logikusan ugyanis a dolgozók rövidebb munkahetet és időt szeretnének, ugyanannyi pénzért. Viszont a munkáltatók nem fogják támogatni az olyan megoldásokat, amelyek a munkaidő csökkentésével járnának. Abban pedig az összes képviselet egyetért, hogy komoly vállalati és gazdasági problémákat okozna, ha elvennének egy munkanapot.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
vezetoi-coaching  |  2025.06.21 21:22
A lényeg: ha már van DÁP vagy Ügyfélkapu+ hozzáférésed a magyarország.hu site-hoz és mégis egyre sür...
kovacstunde  |  2025.06.21 13:08
Az utóbbi időben tanácsadás során több olyan esettel is foglalkoztam, amikor gyerekeiknek még középi...
laskainelli  |  2025.06.18 16:38
Nem mindig egy nagy veszekedés, hűtlenség vagy egy drámai szakítás hozza el a végét egy kapcsolatnak...
hrdoktor  |  2025.06.16 14:19
A modern életvitel gyakran együtt jár a tartós stresszel, amely nemcsak a hangulatunkat, de egész sz...
coachco  |  2025.06.15 23:13
Egy mélyen bevésődött fiatalkori helyszínre visszatérni negyvenegy év után, hát, mit is mondjak......
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 22. vasárnap
Paulina
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. június 22. 14:04