A magyarországi cégek többsége nem számít jelentős létszámcsökkenésre 2026-ban.
A vendéglátószektorban bőven vannak olyan cégek, akik a saját gazdálkodásukból megtartották az alkalmazottjaikat, de sokan leépítettek és most élénken érdeklődnek, miként lehetne visszapótolni őket. Ugyanazt a munkaerőt már nem tudják visszaszerezni, mert elhelyezkedett máshol, és többségük számára kiszámíthatatlansága miatt már nem vonzó ez a szektor, de az ellenkezőjére is van példa: sokan már menekülnének vissza a régi, megszokott életükbe. A járvány kiszámíthatatlan viszonyai között jó megoldás lehet az atipikus formában foglalkoztatott, rugalmas munkaerő.
Ahogy arról a Pénzcentrum már beszámolt, a COVID-járvány leginkább a vendéglátóipart és a turizmust érintette, hiszen az elmúlt egy évben mindössze néhány hónapig működhettek a megszokott keretek között az éttermek, kávézók vagy a szállodák. A korlátozások az átoltottság emelkedésével fokozatosan megszűnnek ugyan, azonban az ágazatban tevékenykedő vállalkozásoknak a nyitással együtt komoly kihívással is szembe kell nézniük. A legnagyobb kérdés az, hogy van-e egyáltalán elegendő munkaerő a piacon, illetve mennyiért lehet munkatársakat találni a vendéglátóhelyekre.
Ez nagyon nagy feladat és sok vállalkozásnál akár akadálya is lehet a nyitásnak. Dénes Rajmund Roland, a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) elnöke a Pénzcentrumnak eljuttatott nyilatkozata szerint azonban van megoldás a vendéglátósok legégetőbb problémájára.
„A munkaerő-kölcsönzők által külső partnereknél foglalkoztatott 180 ezer fős állományból 2021-es felmérésünk alapján 5 százaléknyian dolgoznak egyszerűsített foglalkoztatás (Efo) keretein belül alkalmazva a vendéglátás területén. 2020 márciusában ez a volumen több mint a duplája volt, de a koronavírus-járvány hatásainak következményeként az Efo-s létszám jelentős része elküldésre került, csak azok maradhattak, akiknél a foglalkoztató át tudott állni kiszállításra, s ezért a szakképzett munkaerő egy részét meg tudta tartani.
Érdekességként tapasztaltuk, hogy a múlt heti adatokban ez a volumen ismét duplájára emelkedett. Állandó partnereink körében megnövekedett az előzetes igény, úgy a vendéglátás, mint a szállodaipar részéről. Vannak olyan cégek, akik a saját gazdálkodásukból erőn felül - és a kormány által biztosított bértámogatás igénybe vételével - megtartották az alkalmazottjaikat, de sokan leépítettek és most nálunk érdeklődnek, hogy intenzív forgalom esetén tudunk-e segíteni a visszapótlásokban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ugyanazt a munkaerőt nem tudják visszaszerezni, mert máshol elhelyezkedett, s többségük számára kiszámíthatatlansága miatt már nem kecsegtető ez a szektor. Persze ennek ellenkezőjére is látunk példát, vagyis akik eddig a vendéglátásból a fizikai munkákra, adminisztratív feladatokra, esetleg alkalmi munkákra váltottak, azok közül sokan most 'menekülnek' vissza, mert nem érzik jól magukat, nem találták meg a számításaikat. Ismét bebizonyosodott, hogy főszerepet kap a munkaerő-kölcsönzés, mert egy esetleges negyedik hullám újabb forgalomvisszaeséssel járhat, ami a projektszemléletű és erősödő gazdaságban továbbra is az atipikus foglalkoztatási formákat helyezi előtérbe.”
Fizikai melósként sem álom a 600-900 ezres nettó Magyarországon: ezek a csúcsbért fizető munkahelyek
2025 harmadik negyedévében a fizikai foglalkozásban dolgozók nettó átlagkeresete országosan 332 376 forint volt.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







