20 °C Budapest

Itt a régóta várt bejelentés: jócskán megugrik a bölcsődei dolgozók bére

MTI
2019. november 21. 09:37

Átlagosan harminc százalékkal nő minden bölcsődei szakdolgozó bére 2021-re - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák Katalin azt mondta, hogy az emelés két lépésben történik, amelynek során végzettségtől és munkatapasztalattól függően 2020-ra minimum bruttó 18 ezer, maximum bruttó 73 ezer, 2021-re pedig legalább bruttó 24 ezer, legfeljebb bruttó 161 ezer forinttal nő majd a bölcsődei dolgozók fizetése.

Az emelés részeként a bölcsődei pótlékot kiterjesztik a bölcsődei dajkákra és a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelőkre és szaktanácsadókra is, valamint jelentősen megemelik annak összegét - tudatta. Hozzátette: a bölcsődei dolgozók kérésére a bölcsődei pótlék a jövőben beszámít a jubileumi jutalom alapjául szolgáló illetmény összegébe.

Az államtitkár tájékoztatása szerint továbbá a jelenlegi gyógypedagógiai pótlék helyett differenciált gyógypedagógiai pótlék jár majd azoknak a kisgyermeknevelőknek, akiknek a csoportjába sajátos nevelési igényű gyermek jár. A pótlék összege a jelenlegihez képest négyszeresére, de akár nyolcszorosára is emelkedhet, függően attól, hogy egy, vagy kettő, vagy három gyermeket nevel, gondoz a kisgyermeknevelő. Kiemelte, hogy az anyagi elismerésnek köszönhetően a legtöbb fizetési kategóriában 2010-hez képest háromszorosára nő a bölcsődei dolgozók bére.

Novák Katalin emlékeztetett, hogy 2016-ban a bölcsődei felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelőkre is kiterjesztették a pedagógus-előmeneteli rendszert, 2017-ben pedig a középfokú végzettségűek esetében a speciális bölcsődei pótlék felváltotta a szociáliságazati-pótlékot. A mostani béremelés célja, hogy javítsák a bölcsődei dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsültségét - mondta.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.08.26 10:40
A színtévesztés sokáig észrevétlen maradhat, és előfordul, hogy csak egy pálya- vagy foglalkozás-egé...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.08.16 17:01
Amikor valaki folyamatosan azt kapja a társától, hogy nem elég jó, amit csinál, ő maga sem elég érté...
legacykft  |  2026.08.14 14:05
Amikor egy hete a Spiráldinamikáról írtam, azzal fejeztem be a cikket, hogy számomra ez a modell nem...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 1. kedd
Egyed, Egon
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?