12 °C Budapest

Leépítés jöhet a Tescónál

Pénzcentrum
2019. január 29. 08:30

Újabb leépítés jöhet a Tescókban a Magyar Idők keddi száma szerint. A lap a brit anyavállalat belső köreiből megtudta: nem csupán a szigetországban vált kívánatossá a vállalat működésének racionalizálása, hanem csoportszinten is.

Lapszemlénk megjelenése után a TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. az alábbi hivatalos tájékoztatást küldte a Pénzcentrum szerkesztőségének:

"Nincs olyan döntés, amelynek értelmében a Tesco további áruházakat zárna be Magyarországon. Éppen ellenkezőleg: terveink szerint az idén is számos üzletünket felújítjuk, azért, hogy a vevőink számára még jobb vásárlói élményt nyújthassunk. Két héttel ezelőtt, a III. negyedévi és karácsonyi eredményeink bejelentésekor is megerősítettük, hogy a közép-európai, beleértve magyarországi teljesítményünk folyamatosan fejlődik."

A diszkontok növekvő túlsúlya miatt Magyarországon is akadnak veszteséges Tesco-áruházak - írja az újság, hozzátéve, hogy ezek további üzemeltetésére több forgatókönyv is szóba jöhet, attól függően, hogy milyen eredményt hoz a február 28-án záruló üzleti év, illetve hogy csoportszinten és külön az anyavállalatnál ez miként befolyásolja a jövedelmezőséget.

Amennyiben az üzemeltetés nem válik nyereségesebbé, a több mint kétszáz bolt egy részét bérbe vagy eladnák, illetve a nettó eladóteret szűkítenék tovább a lap szerint. A Magyar Idők azt is írja, hogy magas a vállalat bérköltsége, így a néhány éve még 20 ezer magyarországi munkavállalóból mára maradt 16 ezres dolgozói állományt tovább karcsúsítaná a cég.

 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem