35 °C Budapest

Varga Mihály: 2 százalékkal nő a babakötvény kamata

MTI
2018. január 31. 16:00

Februártól 5,4 százalékra nő a babakötvény kamata, vagyis jóval magasabb lesz, mint a bankok által fizetett betéti kamat - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán az MTI-vel.

A tárcavezető ismertette: a kiemelkedő kamatot azok kaphatják, akik a Magyar Államkincstárnál Start-értékpapírszámlát nyitnak és a támogatásból babakötvényt jegyeznek. Minden 2005. december 31. után született gyermek jogosult 42 500 forint életkezdési támogatásra, az összeget és a család befizetéseit a 18. születésnapja után tudja felhasználni - tette hozzá.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a család éves befizetéseinek mértéke után évi 6 ezer forintig az állam 10 százalékos kiegészítést biztosít, január 1-től pedig a 2017. június 30. után külföldön született és ott élő gyermekek is kapnak életkezdési támogatást, szüleik ráadásul a 18 év alatti gyermekek számára vásárolhatnak babakötvényt is. Az állami támogatásra a magyar igazolvánnyal rendelkezők is jogosultak.

A miniszter közölte, hogy 2017 végén a Magyar Államkincstárnál már 140 ezer Start-értékpapírszámlát vezettek 39 milliárd forint megtakarítással, a számlanyitások száma 9 százalékkal nőtt 2016-hoz képest, a babakötvényekben átlagosan 55 ezer forintot tettek félre a szülők. 

A babakötvény kamata jelenleg 3,4 százalék. Csütörtöktől ez 5,4 százalékra nő, figyelembe véve, hogy a tavalyi 2,4 százalékos éves inflációhoz adódik 3 százalék kamatprémium.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.08.03 13:05
Ha rövid és könnyen emészthető írást keresel, akkor ebbe most ne kezdj bele! "The psychology of the...
laskainelli  |  2026.07.31 11:05
Az elengedés nem ott kezdődik, hogy elengeded. Hanem ott, hogy végre valami fontosabb lesz a számodr...
hrdoktor  |  2026.07.29 13:52
Sok tévhit kapcsolódik a vérnyomásproblémákhoz, sokan nem is veszik komolyan, amivel nagy veszélynek...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 10. hétfő
Lőrinc
33. hét
Augusztus 10.
Lusta nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. augusztus 10. 15:31