8 °C Budapest

Ez aztán igazi luxushobbi: milliókat költenek rá a tehetős magyarok

Pénzcentrum
2017. május 21. 07:02

Repülni csodálatos, pláne akkor, ha te irányítod a gépet, és a kisrepülőben ülve madártávlatból figyelheted a tájat. Ennek az élménynek viszont igen borsos ára van, nem véletlenül az egyik legdrágább hobbi. Utánajártunk, mennyibe kerül ma egy hobbipilóta képzés, és kiszámoltuk, hogy utána mekkora zsák pénzre van szükséged, ha valóban hobbiként szeretnéd űzni a kisgépes repülést.

Ha annyira sok pénzed van, hogy már nem tudod hova tenni, és az ablakon mégsem szeretnéd kiönteni - pedig az arra járóknak nagy szolgálatot tennél vele -, akkor mindenképp kezdj kisgéppel repülni. De nem úgy, hogy beülsz valaki mellé, és tesztek egy kört a város felett, mert az még a megfizethető kategóriába esik. Hanem végezz el egy hobbipilóta tanfolyamot, bérelj, majd később vegyél kisrepülőt, amivel már egyedül is repkedhetsz. Azt persze nem szabad szem elől téveszteni, hogy nem véletlenül népszerű hobbi a repülés a gazdagok körében: óriási élmény, és bizony nagyon gyorsan "függőséget" okoz.

Határozottan kijelenthető, hogy az egyik legdrágább hobbi ma Magyarországon a kisgépes repülés.

A hobbipilóta jogosítvány megszerzése nagyjából 6000 euró, ami 308 forintos árfolyamon számolva 1 millió 848 ezer forint.

Akkor kerül ennyibe, ha elsőre sikerülnek a vizsgáid, és csak a minimális, kötelező óraszámot repülöd. Nézzük meg, hogy is jön ki ez az összeg, és mi kell a képesítés megszerzéséhez.

Az elméleti képzés során 9 tantárgyat kell elsajátítani, ezek: légijog, légijármű általános ismeretek, repülési teljesítmény és tervezés, emberi teljesítőképesség, meteorológia, navigáció, üzemeltetési ismeretek, repüléselmélet, kommunikáció. Az oktatás végén egy házi vizsga következik, ha az sikerül, leteheted a hatósági elméleti vizsgát.

Ezt követi egy 45 órás gyakorlati oktatás, tehát maga a repülés. Ha nem elég ez a keret, lehet plusz órákat is venni 90-95 euróért (per óra). A képzést gyakorlati vizsga követ, ahol nem csak a repülőgép felkészítése és egy próbakör a feladat, hanem veszélyhelyzetet is előidéznek, például alapjáratra húzott motorral kell letenni a gépet - mondta a Pénzcentrum Kovácsházi György, a CAVOK Pilótaiskola marketing menedzsere és pilótája.

Ez a képzés az említett pilótaiskolában 5750 euró, a vizsgadíj 200 euró. Orvosi alkalmassági is szükséges, ez nagyjából 70 euró, 40 év alattiaknak 5 évre adják, 40 felett 2 évre, 50 év felett pedig évente meg kell újítani. A hatósági díj pár tízezer forint, a repülős nyelvvizsga (mert a pilóták hivatalos nyelve az angol) 100 euró. Tehát valamivel több mint 6000 eurónál áll meg a jogosítvány megszerzése.

Az esztergomi AirWin pilótaiskolában az elméleti képzés 400 euró, a gyakorlati pedig 5400, tehát a kettő együtt 5800 euró, plusz vizsga.

Aki többet szeretne repülni 45 óránál, vagy már rendelkezik jogosítvánnyal, az óránként 90 euróért repülhet 4 és 5 éves, a legmodernebb technikával felszerelt kisrepülőinkkel. Ebben az összegben már minden benne van, bérleti díj, reptéri illeték, üzemanyag"

- mondta Bánki Róbert, az AirWin ügyvezetője.

A képzéseket tehát csomagárakban állapítják meg, minden benne van: oktató díja, repülőgép használat, reptéri illeték, és még egy wellcome package is, ami olyan felszereléseket tartalmaz, amire egy pilótának szüksége van. Mindez viszont még csak a képzés ára volt, tehát csak az került ennyibe, hogy egyáltalán valaki elkezdhesse a hobbiját.

A pilóta jogosítvány két évre szól, de ha a második évben legalább 12 órát repül (ebből egyet oktatóval), akkor nem kell újra vizsgáznia, meg lehet hosszabbítani a jogosítványt. Ajánlott viszont havonta legalább 4-5 órát repülni ahhoz, hogy valaki jó formában legyen"

- mondta Kovácsházi György.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Egy óra repülés az országban nagyjából mindenhol 90-95 euróba (ami 308 forintos árfolyamon számolva 27 720 - 29 260 forintba) kerül, ez havonta az ajánlot óraszámmal számolva 360-475 euró (110 000 - 146 000 forint). Ha évente az ember csak a minimális 12 órát repüli, akkor minimum 1 080 euróba, 332 640 forintba kerül a hobbija. Ha viszont az ajánlott havi 4-5 repüléssel számolunk, akkor 4 320 - 5700 euróba, 1 330 560 - 1 755 600 forintot költ.

Saját gépet szeretnél?

Aki saját gépre vágyik, az legolcsóbban 3-4 millió forintért vehet kisrepülőt, igaz, a leharcoltabb fajtából, ennyiért csak a repülőgépek Trabantját kapja. A kisrepülők csúcskategóriás BMW-je viszont több mint százmillió forint.

A közepe nagyjából 20-35 millió forint, ennyiért már lehet használt, de jó kisrepülőt venni, egy középkategóriás új gép ennek a duplája.

Egy saját repülőnek természetesen sok származékos költsége is van. A hangárbérlés havonta 20-30 ezer forintba kerül, a kötelező biztosítás 100 ezer forint környékére tehető, plusz szerződni kell egy karbantartó szervezettel, ami éves szinten szintén 100 ezres tétel. A repülőt 50 repült óránként szervízelni kell (ez kb. 50 ezer forint), majd 100 óra után egy nagyobb szerviz következik, 200 óra után egy még nagyobb, 500 óra után pedig nagyjából darabjaira szedik a gépet, tehát teljeskörű nagy átvizsgáláson megy át (ez több százezer forintba kerül, attól függően, hogy mit kell benne cserélni, vagy javítani).

Számoljunk üzemanyag költséget is. A legkisebb gépek autóbenzinnel működnek, nagyjából 18 litert fogyaszt óránként. Egy felsőszárnyas repülő viszont már repbenzinnel megy, aminek nagyjából 500 forint literje, és óránként megeszik 25-30 litert is. Egy kétmotoros gép viszont már 70-80 liter repbenzint fogyaszt egyetlen óra alatt. (Egyébként kétmotoros repülőre osztályjogosítványt is kell csinálni, 6 óra átképzés után lehet belőle vizsgázni).

Plusz költség még az is, ha egy másik típusú géppel szeretnél repülni, mint amin vizsgáztál, olyankor egy 4 órás típus-átképzésre van szükség, ilyenkor nagyjából 20 euró/óra az oktató díja, plusz a repülőgép bérlés.

Összességében, ha saját repülőt tartasz fenn, és feltételezzük, hogy soha, semmi nem romlik el benne - ami nyilván nem így van, de alkatrész árakba ne menjünk bele - , és mondjuk minden hétvégén repülsz egy órát, akkor egy pici, autóbenzinnel működő (350 forintos literárral számolva) repülővel még milliós tétel alatt megúszhatod a dolgot. Az üzemanyag nagyjából 330 ezer, hangárbérlés 240 ezer, szervíz 50 ezer, plusz karbantratók, és biztosítás.

Egy nagyobb repülőnél, amely repbenzinnel működik, már 650 ezer forint csak az éves üzemanyag költség, tehát szinte biztos, hogy egymillió forintnál többe kerül évente a fenntartása. Bármerről is nézzük a dolgot, ezt a hobbit még jó ideig biztos, hogy csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem