Újabb gyárbezárás Magyarországon: sokan kerülhetnek az utcára

MTI
2014. november 27. 09:01

Várhatóan december 10-én befejezi a működését és ezzel az ostyagyártást a Bonbonetti Choco Kft. nagykanizsai cége, a Choco Bonita Kft., a csoportos létszámleépítéssel elküldött 64 dolgozó mintegy harmadát az ugyanazon a telephelyen működő Kanizsa Pékség foglalkoztatná tovább.

Lakos István, a budapesti Bonbonetti Choco Kft. projektfelelőse szerdán elmondta: több érdeklődő is jelezte, hogy megvásárolná a nagykanizsai, ostyagyártással foglalkozó üzemet, de nem sikerült olyan potenciális vevőt találni, aki nagyobb létszámmal átvette volna a céget.

Mint hozzátette: a törvényes előírásoknak megfelelően jelentették be már nyáron a csoportos létszámleépítést a munkaügyi központnak, s

a távozó dolgozók ezekben a napokban kapják meg a felmondólevelüket.

Folyamatosan egyeztettek az azonos telephelyen működő Kanizsa Pékség Zrt.-vel, s várható, hogy a dolgozók egy részének a sütőipari cég tud munkát adni.

A tervek szerint december 10-én fejeződik be a termelés a nagykanizsai üzemben

 - mondta még el Lakos István.

A Kanizsa Pékség Zrt. - amely bérbeadóként biztosította eddig az üzemcsarnokot a Choco Bonita számára - a csoportos létszámleépítéssel távozó 64 dolgozónak munkalehetőséget ajánlott, közülük 25-en jelezték, hogy átmennének a sütőipari vállalathoz - mondta el Polgár Ervin, a társaság vezérigazgatója.

Úgy vélekedett, hogy komoly tőkeerejű cégre lett volna szükség vásárlóként, s bár önkormányzati és minisztériumi segítséget is kaptak a társaság és a munkahelyek megmentése érdekében, ilyen vevőt nem sikerült találni. A Kanizsa Pékség ugyanakkor bővítést tervez, ezért várhatóan mind a 25 jelentkezőt alkalmazni tudja, ami azért is könnyen megy, mert a Choco Bonitától eddig is bérelt munkaerőt.

Polgár Ervin közölte: az utóbbi négy évben a Kanizsa Pékség mintegy másfél milliárd forintos fejlesztést hajtott végre, ennek köszönhetően jelenleg - leányvállalatával, a Göcsej Pékséggel együtt - 245 munkavállalót foglalkoztat. Nagykanizsai, 12 ezer négyzetméteres telephelyének mintegy harmadát bérelte eddig a Choco Bonita, ezen a területen a sütőipari cég újabb fejlesztéseket tervez.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az ukrán tulajdonú Bonbonetti nagykanizsai gyártásának megszüntetése kapcsán korábban Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója az MTI-nek elmondta: a reménybeli vevőkkel folytatott tárgyaláskor több segítséget is felajánlottak. Egyebek mellett munkahelymegőrző támogatást is igénybe vehetett volna a potenciális vásárló, hogy a nagykanizsai édesipari üzem tovább működjön és a dolgozókat ne kelljen elbocsátani.

Korábban a Népszabadságnak a Bonbonetti a hatékonyság növelésének kényszerével indokolta a bezárást. Sánta Sándor vezérigazgató a lapnak hangsúlyozta, hogy a magyarországi fejlemények nem állnak összefüggésben az ukrán anyacég, a Viktor Porosenko érdekeltségében álló Roshen problémáival az orosz piacon, amelyek ugyan alapvetően nem rendítik meg az európai, amerikai és kanadai érdemi piacokkal is rendelkező céget, de azért komoly bevételkiesést okoznak.

A Kanizsahír hírportál egy korábbi értesülése szerint a szakszervezetet arról tájékoztatta a bezárás okaként a Bonbonetti Choco Kft. vezetése, hogy a népegészségügyi termékadó 2011-es bevezetése óta rohamosan megerősödött a feketegazdaság az édesipari termékek piacán. A társaság nem kis- vagy közepes vállalkozás, ezért nem jut fejlesztési forrásokhoz, a termékei pedig így nem képesek felvenni a versenyt a feketepiaci alternatívákkal.

A Bonbonetti cég neve egyébiránt éppen Nagykanizsáról származik, ugyanis a zalai városban már a rendszerváltás előtti évtizedekben készült egy ostyaféle ezen a néven, majd a privatizációt követően a termék nevét vette fel az itt működő cég.

A mai Bonbonetti a honlapján található cégtörténet szerint több tulajdonosváltás után került az ukrán Roshen kezébe. A Stollwerck Budapest Kft.-t és a nagykanizsai Bonbonetti Kft.-t 2004-ben vásárolta meg, majd az egész cégcsoportot Bonbonettire keresztelte át.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. október 11. 16:05