9 °C Budapest

Így trükközhetsz az új kisadóval - ki nevet a végén?

Pénzcentrum
2012. július 17. 05:25

A munkaviszonyos foglalkoztatás megszüntetésére sarkallhatja a munkáltatókat jelenlegi formájában az új adózási lehetőség, a kisadózó vállalkozások tételes adója. A főállású kisadózók esetében már bruttó 160 ezer, a mellékállásúaknál pedig 73 ezer forint jövedelemtől nemcsak a munkáltatóknak, hanem a munkavállalóknak is megérheti, ha vállalkozói, nem pedig munkaszerződést kötnek. Különösen igaz ez azok esetében, akik nem vehetnek igénybe családi adókedvezményt.

Kapkodhatják a fejüket a vállalkozások, ha megpróbálják kibogozni, milyen előnyöket rejt számukra a kormány által kitalált újfajta átalányadózás, a kisadózó vállalkozások tételes adója. Nagyjából igaz az állítás, hogy ahány szakértő, annyiféleképpen értelmezi az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslatot. Kormányzati nyilatkozatok szerint a kisadózó vállalkozások tételes adóját elsődlegesen a lakosság számára szolgáltatóknak találták ki. Ezt azzal a korlátozással is nyomatékosítani kívánta a kormány, hogy az előterjesztés szerint a társas vállalkozások nem vonhatnák le költségként a kisadózók számláinak ellenértékét. 

KATTINTS! Elbukhatják a kisadózók a komoly megrendeléseket

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint erre a rendelkezésre - a tételes adó alá tartozó vállalkozások által adott számlákkal való visszaélés megakadályozása mellett - azért volt szükség, hogy ne legyenek érdekeltek a munkáltatók a normál munkaviszony vállalkozási formában történő kiszervezésében. Hasonlóképpen vélekedik Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst&Young adószakértője az Adó.hu-nak adott interjújában, amelyben a következőket mondja: " ez a megkötés megakadályozza, hogy a dolgozómat elküldjem, és tételes adózó vállalkozóként "visszafoglalkoztassam", így az esetleges visszaélést kizárja".

Homlokegyenest eltérő következtetésre jutott viszont Angyal József okleveles adószakértő. Számításai szerint az újfajta átalányadó arra is ösztönözheti a munkáltatókat, hogy ne munkaviszonyban, hanem kisadózóként, vállalkozói szerződéssel foglalkoztassák a munkavállalóikat.

Vegyük alapul a 6 millió forintos felső árbevételi határt, ami havi szinten 500 ezer forint. Ha ezt munkabérként fizeti a munkáltató, akkor - kedvezmény nélkül - 27 százalékos szociális hozzájárulási adót (szocho) és 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulást kell fizetnie. Így az összes bérköltsége 642 500 forint. A munkavállalónak bruttó 500 ezer forint után összesen 18,5 százaléknyi, vagyis 92 500 forint nyugdíj, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékot, valamint 16 százalék, 80 ezer forint személyi jövedelemadót kell fizetnie jövőre. Így 327 500 forint nettó jövedelemhez jut.

Nézzük meg, mi a helyzet, ha ugyanezt a magánszemélyt nem munkaviszonyban foglalkoztatják, hanem kisadózóként ad számlát havi 500 ezer forintról. Mivel az 500 ezer forint nem számolható el a vállalkozás érdekében felmerült költségnek, azután 10 százalék társasági adó terheli a foglalkoztatót, vagyis a kisadózó összesen 550 ezer forintba kerül. A kisadózónak a havi 500 ezer forintból - 50 ezer forint tételes adó és 1 százalékos, egyszerűsített iparűzési adófizetés mellett - 500-50-5=445 ezer forint nettó jövedelme marad.

Vagyis a munkáltató 642 500-550 000=92 500 forinttal jár jobban havonta. Ez annak felel meg, mintha a bruttó bér 18,5 százalékának megfelelő kedvezményt kapna a szociális hozzájárulási adóból. A "munkavállaló" kisadózónak pedig 445 000-327 500=117 500 forinttal több marad havonta a zsebében, mintha munkaviszonyban alkalmaznák. Bruttó 250 ezer forintos jövedelemnél értelemszerűen minden feleződik, vagyis a munkáltató havi 46 250, a magánszemély pedig 58 750 forintot nyer a kisadóval. Havi 160 ezer forintos bruttó jövedelemig jobban jár a kisadózó, míg a másodállásúnak még 73 ezer forint esetén is több marad a zsebében, mint munkaviszonyban - számol Angyal József.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Mindezek alapján a kisadózók tételes adója kiolthatja az egyes munkavállalói csoportok (szakképzettséghez nem kötött munkakörben foglalkoztatottak, 25 évnél fiatalabbak, 55 évnél idősebbek, tartósan álláskeresők, illetve gyermekvállaláshoz kötődő támogatások folyósítását követően munkát vállalók) alkalmazásához igénybe vehető szocho-kedvezmények hatását. Jobban megéri a vállalkozásoknak, ha a kedvezményezett körbe tartozókkal kisadózóként tudnak szerződést kötni. A kisadó mellett ugyanis - mint korábban írtuk - 500 ezer forintig 18,5 százalékot nyer a foglalkoztató. Ezzel szemben a munkahelyvédelmi akcióterv keretében meghirdetett járulékkedvezmény mértéke bruttó 100 ezer forintig csak 14,5 százalék lenne.

KATTINTS! Nesze neked egyszerű adózás! Vért izzadhatnak a vállalkozások

KATTINTS! Vajon ki jár jól az új adókedvezményekkel?

A kisadózás egyik hátránya a munkaviszonyos foglalkoztatással szemben, hogy megszűnik a magánszemély munkajogi védettsége, és az esetleges sérelmeit csak polgári peres úton tudja érvényesíteni. A másik hátulütője lehet, hogy a főállású kisadózó ugyan biztosítottnak minősül, de bármekkora is a bevétele, legfeljebb havi 81 300 forint után részesülhet társadalombiztosítási ellátásokban. Mindazonáltal a biztosítási jogviszony is hozzájárulhat - a meglehetősen kedvező mértékű adóteher mellett - a feketén, zsebbe fizetett jövedelmek visszaszorításához - véli Angyal József.

Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy az újfajta átalányadózás választása előtt azt is mérlegelni kell, a magánszemély jogosult-e a személyi jövedelemadó alapját csökkentő családi kedvezményre. Azt ugyanis az új tételes adó mellett nem veheti igénybe, míg például egyéni vállalkozóként, illetve betéti társaság személyesen közreműködő tagjaként érvényesítheti.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm