A klasszikus magyar röviditalok nem halnak ki — sőt, egyre menőbb long drinkek születnek belőlük. Vajon az Unicum képes megújulni? Kattints és tudd meg!
Jó hangulatban telt el a Zwack idei éves rendes közgyűlése - nyitotta meg a cég sajtótájékoztatóját a Zwack vezérigazgatója. A menedzsment szerint a társaság elérte tavalyi céljait. A közgyűlésen a részvényesek elfogadták a tavalyi éves beszámolót, megválasztották az FB és az igazgatóság tagjait. A társaság helyzete idén is stabil lesz, az eredményesség a tavalyinak megfelelő lesz. A verseny azonban a piacon tovább fokozódik majd, ami elsősorban az EU csatlakozás lesz, hiszen az import termékek árai csökkenni fognak a vámok megszűnésével A Zwack azonban készült erre a versenyre, s a költséghatékonyság jegyében telik majd az idei év. A márkák további erősítése is napirenden van, és éppen folyik is. A keserű szegmensben az Unikumot és a Hubertust tovább erősíti majd a cég, a Hubertus 33 piaci bevezetése már folyik is. Ennek a terméknek a kereslete a húsvéti szezonban meghaladta a cég várakozásait, amit jelez az is, hogy egy kisebb hiány is kialakult a piacon. Tovább erősít a cég a pálinkák piacán is (Fütyülős), de nem mellékes a kóser termékcsoport sem (barack és körte a jelenlegi szilva mellett). A Zwack az idei évben 28.4 mrd Ft-os bruttó értékesítést, és 2.67 mrd Ft-os adózás előtti eredményt vár (IFRS).
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







