"Taxis Gyuszi" részletes tanúvallomást tett - kinek szállította az elsikkasztott milliókat a taxis?
Részletes tanúvallomást tett a rendőrségen Szekér Gyula, a "taxis Gyuszi"-ként elhíresült személyszállító kisiparos, aki Kulcsár Attila megbízásából számtalan alkalommal szállított készpénzt Kulcsár ügyfeleinek. A tanúvallomásban elhangzottakról a Magyar Nemzet hét végi számában írt részletesen, melyet a hétfői számban Garamvölgyi Lajos, az ORFK szóvivője is megerősített.
A taxis vallomásában beszámolt arról, hogy kiknek vitt pénzt ill. más dokumentumokat Kulcsár megbízásából. A címzetti névsorban szerepelt Alexandru Mudura és fia, Mudura Sándor, Forró Tamás, Kelemen László, a jegybank egykori felügyelőbizottsági elnöke, Mészáros János (nem azonos a Britton ügyvezetőjével), Kodela László, a Miniszterelnöki Hivatal volt államtitkára, Kónya Imre egykori MDF-es belügyminiszter, Karl Imre volt MSZP-s képviselő, Endrényi Éva, Kovács László külügyminiszter hölgyismerőse, Pintér Dezső, a Tv2 elnöke, Bleuer István, a Népszava korábbi tulajdonosa, Schönthal Henrik a Montrade ügyvezetője és persze Rejtő E Tibor, a K&H Bank volt vezérigazgatója.
A taxis pénzt nem, ám több alkalommal vitt iratokat az informatikai minisztériumba Baja Ferencnek, ill. a "vállalkozást" éveken át finanszírozó Betonút Rt.-be Garamszegi Gábornak és Dunai Györgynek is.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
-
Az élelmiszer-infláció letöréséhez nem elég a 6 árharcos multi élelmiszerlánc (x)
Az élelmiszer-inflációban jelenleg gyengülés tapasztalható, amiben a multinacionális élelmiszerláncok árpolitikája is fontos szerepet játszik.
- Jött egy régiós pályázó a Magyarország által is kiszemelt olimpia megrendezésére
- Átadták Budapesten az első digitális bankkapszulát - fotó
- Hatvan fiatalt várnak idén is a közigazgatási ösztöndíjprogramban
- Megjöttek a doppingellenőrök, hirtelen megsérültek és visszaléptek a futók
- Fontos döntés született a Rác fürdő és a fővárosi futóversenyek ügyében
- "Adományügyi" csatározás és büdzsémódosítás a Fővárosi Közgyűlés őszi nyitóülésén
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


