2020. augusztus 12. szerda Klára

Óriási visszapattanás a magyar lízingpiacon: durva esés lesz tavalyhoz képest


Összesen 146 milliárd forintos kihelyezéssel zárta az első negyedévet a magyar lízingpiac, ami 10 százalékkal marad el az egy évvel korábbi szinttől. A csökkenés egyértelműen a koronavírus-járvány negatív hatásaival magyarázható. Az autófinanszírozásban 4 százalékos, a flottapiacon 1 százalékos növekedés volt. Igaz a teherautóknál és az agrárgépeknél két számjegyű visszaesés következett be. A kilátások rendkívül bizonytalanok, a lízingszakma azzal számol, hogy a finanszírozott összeg a tavalyi 70-75 százaléka lehet az idén.

Az évek óta tempós növekedésben lévő magyarországi lízingpiac az idei első negyedévben - a koronavírus-járvány miatt - megtorpant. Bár a lendületes évkezdés után márciusban már megjelentek a járvány kedvezőtlen hatásai, a lízingpiac viszonylag jó eredménnyel zárta az első negyedévet - közölte a Magyar Lízingszövetség. Az év első három hónapjában a finanszírozott összeg 146 milliárd forintot tett ki. "Ez 10 százalékos csökkenést jelent éves összevetésben, de megfelel a 2018-as szintnek, a korábbi éveknél pedig magasabb összeget jelent" - mondta Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára. Hozzátette: "A lízingpiac számára a járműeladások és a beruházások kulcsfontosságúak, márpedig ezekre elsőként és drasztikusan hatott a járvány, ennek is szerepet volt abban, hogy az első negyedév gyengébben sikerült."

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak csökkentése érdekében a kormány 2020. március 19-től - többek között - maximalizálta a fogyasztási hitelek teljes hiteldíj mutatóját (THM). Érdemes azonban körültekintően választani, mivel a kedvezményes személyi kölcsön kamata a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és az új, jellemzően magasabb kamatszint miatt megugrik a törlesztőrészlet is. Ha például 2 millió forintra lenne most szükséged, akkor az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt 60 hónapos futamidővel a kedvezményes időszakban 38414 forintos törlesztőre, míg 2021-től 40219 forintos törlesztőre számíthatsz. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, szintén 60 hónapos futamidő esetén, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Több szegmens is pluszban maradt

A személyautók és furgonok esetében a finanszírozott összeg megközelítette a 63 milliárd forintot, ez 4 százalékos többletet jelent éves szinten.  Ez elsősorban a januári és februári stabilabb eladásokkal magyarázható. A lízingkonstrukciók jelentőségét mutatja, hogy miközben 6 százalékkal kevesebb új személyautó és kishaszongépjármű kelt el, a lízingszerződések száma csak 1 százalékkal esett vissza, ami lényegében stagnálást jelent. A flottaszegmensben is sikerült tartani a tavalyi szintet, 21,5 milliárd forintra rúgtak a kihelyezések. A flottapiacról Tóth Zoltán elmondta, ez a szegmens hagyományosan kevésbé kitett a konjunkturális ingadozásoknak, a nagyobb flották cseréje többnyire a terveknek megfelelően alakul, de itt sem várható a korábbi volumen tartása. Az autópiaci eladásokra és az autófinanszírozásra a kereslet nehezen kiszámítható hatása mellett még a termelés leállítása és a folyamatban lévő technológiai átalakulás is hat.  

Az autóknál és a flottáknál elért többlettel ellentétben a teherautó-finanszírozásban - 36 százalékkal 25 milliárd forint alá csökkent a finanszírozott összeg, párhuzamosan azok eladásai zuhanásával. Már a múlt év második felétől fokozatos a visszaesés ezen a piacon a fuvarozói ágazatban megjelenő problémák miatt. A korlátozó intézkedések és a visszaeső gazdaság rendkívül erősen érinti ezt a szektort, ami egyre erősebben jelentkezik az új tehergépjárművekre és azok finanszírozására vonatkozó igényben. 

Visszafogottabb teljesítmény a tavalyi rekorderektől

A mezőgazdasági gépek - amelyeknél 2018-ban és 2019-ben is rekord született - az idei első negyedévben gyengébben szerepeltek, ami részben pont a korábbi kiugró teljesítménnyel magyarázható. A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai közel 13 milliárd forint értékben finanszíroztak agrárgépeket, ez pedig 24 százalékkal marad el az egy évvel korábbi szinttől. Tóth Zoltán kiemelte: "A Magyar Nemzeti Bank kedvezményes hitelprogramja, az NHP továbbra is nagyon jelentős szerepet játszik ebben a szegmensben, ugyanis az új mezőgazdasági gépekre kötött lízingszerződések 96 százaléka kötődik hozzá."

Az tavaly szintén rekordszintre emelkedő építőgép-finanszírozás az idei év első három hónapjában 5,6 milliárd forintra rúgott. Ez ugyan 9 százalékos visszaesésnek felel meg, de egyúttal kedvező eredmény, tekintettel a az építőgépek keresletének várható  mérséklődésével.  

A 2019-es évben szintén nagyon jól teljesítő egyéb gépek - termelő-berendezések területén is komoly, 14 százalékos csökkenés következett be. Ez szintén nem meglepő, hiszen ez az egyik leginkább konjunktúra-kitett szegmens.   

Rendkívüli bizonytalanság nehezíti a tervezést

Tóth Zoltán a kilátásokról azt elmondta, hogy a járvány miatt nagyon bizonytalan a gazdasági környezet, mind a magyar, mind a nemzetközi piacon. Bár a magyar GDP az első negyedévben még 2,2 százalékos növekedést ért el, a második negyedévben jelentős visszaesés várható és az idén is a legtöbb előrejelzés komoly recesszióval, 2021-ben pedig csak részleges felépüléssel számol. "Kérdéses, hogy mikor áll helyre az autó- és gépgyártás, a kereslet mikor tud visszakapaszkodni, ahogy az is bizonytalan, hogy lesz-e esetleges második hulláma a járványnak és az milyen gazdasági sokkot okoz" - tette hozzá a főtitkár. 

Tóth Zoltán közölte továbbá, hogy a magyar lízingpiac évek óta lendületes fejlődést ért el, 2018-ban 13 százalékkal 690 milliárd forintra, tavaly további 7 százalékkal nőtt a finanszírozott összeg, ráadásul a múlt év növekedés duplája az európai lízingpiacon végbement növekedésnek. "A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai az idei év elején még azt tervezték, hogy az idén a tavalyinak megfelelő 740-750 milliárd forint körüli finanszírozott összeggel ér véget a 2020-as év, ám a koronavírus-járvány miatt kialakult általános gazdasági válság ez a cél teljesíthetetlenné tette." 

Az év egészében a tavalyi 740 milliárdos kihelyezés 70-75 százalékának van realitása, vagyis 520-550 milliárd forintos év lehet az idei. A különböző részpiacok közül a nagyhaszon-gépjárművek és az egyéb gépek lehetnek az legproblémásabb szegmensek ebben az évben. Emlékeztetett, hogy mivel a lízing elsősorban az új eszközök beszerzéséhez, vagyis a beruházásokhoz, fejlesztésekhez kötődik, ezért a gazdasági erősödés vagy visszaesés hullámai felerősödve jelentkeznek nála.   

A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai szerint a járvány negatív hatásait enyhíthetik a különböző jegybanki és állami gazdaságösztönző és finanszírozási programok. Például a Magyar Nemzeti Bank NHP Hajrá! névre keresztelt programja, amelynek keretében 1500 milliárd forintos forrás áll a vállalkozások rendelkezésére. A lízingpiac emellett arra számít, hogy az idei visszaesés utáni újraindulásban és az utána várható fejlődésben a lízingcégek az eddiginél is fontosabb szerepet kaphatnak, különösen a lízingkonstrukciók iránt egyre fogékonyabb kis- és középvállalkozások beszerzéseiben, fejlesztésiben, beruházásiban, ezen keresztül pedig a növekedésükben.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok (OTP Bank, Budapest Bank, ERSTE Bank, Cetelem, Provident, stb.) ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk

Portfolio HR Revolution 2020 Konferencia

Vörös riadó! A munkaerőpiac aktuális kérdései, kihívásai, és természetesen a lehetséges megoldások.

Sustainable World 2020 Konferencia

A jövő vállalata konferenciát, melyen a fenntarthatóságról, zöld finanszírozásról és befektetésekről, az energiatársaságok aktuális helyzetéről, és a zöld vállalatok kihívásairól, lehetőségeiről lesz szó.