22 °C Budapest

Lebőgtek a pontgyűjtők, kaszálj inkább hitelkártyával!

Pénzcentrum
2012. november 27. 05:27

Néhány fillérért is hajlandóak vagyunk kiadni szinte az összes személyes adatunkat. A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) szerint az úgynevezett pontgyűjtő kártyák nem is annyira érik meg ezt. Ezekkel a húségkártyákkal ellentétben a hitelkártyák nem örvendenek túl nagy népszerűségnek, pedig sokkal nagyobb kedvezményt nyújtanak. A Pénzcentrum.hu számításai szerint több tízezret is jelenthet egy családnak, ha egyre sűrűbben hitelkártyával fizeti ki számláit vagy csak azzal vásárol. A figyelmeztetések sem maradnak el, hiszen a hitelkártya veszélyes üzem, több dologra is oda kell figyelni. 

A TVE nemrégiben egy tesztel próbálta felhívni a közvélemény figyelmét, hogy szerintük a pontgyűjtő kártyával csak a kereskedők járnak jól. Miközben szinte az összes fontosabb adatunkat megszerzik, rávesznek a további vásárlásra, mindezt néhány fillérért - állítja a TVE. A tesztet egy táblázatban össze is foglalták, melynek eredménye szerint az utóbbi években Magyarországon a kasszákban otthagyott összeghez képest a visszatérítés vagy juttatás aránya többnyire jóval 1% százalék alatt van az úgynevezett hűségkártyáknál.

De miért is használjuk ezeket a kártyákat minden egyes vásárlásnál, a hitelkártyát meg olyan ritkán?  Lehet ha a hitelkártya is más nevet kapott volna a keresztségben sokkal népszerűbb lenne és talán a pontgyűjtők népszerűségének örvendene. Tény viszont, aki nem fizeti ki időben tartozását 40-45 százalékos kamatokra számíthat.  Cserébe viszont a bankok nem várnak el "hűséget", ott vásárolhatunk ahol olcsóbb, mindenhol kapunk kedvezményeket .

A pontgyűjtés lehetőségeivel is, de a sokkal többet spórolhatunk a hitelkártyával. A jóváírások nagysága általában 1-4 százalék között van hitelkártya esetén. Ezeknek a mértékét, az éves díjakkal, türelmi időszak hosszával és a THM-ekkel.


A hitelkártyának éves díja van, amit ki kell termelnünk. A legolcsóbb kártya is 3000 forint, ami csak lassan jön össze az 1-2 százalékokból.  A jóváírások mértéke és a kedvezmények formája az egyik legfontosabb tulajdonsága a hitelkártyának, hiszen ennek köszönhetően több tízezreket spórolhatunk évente, ami bóven fedezi a kártyadíjat. Aki szinte mindenhol ugyanannyit költ, az egy 2 százalékos általános visszatérítéssel járhat jól, míg más kiemelhet több üzlettípust és 4 százalékos kedvezményt is kaphat.

Amíg hitelkártyát használunk a fizetésünk a bankszámlánkon áll, ha odafigyelünk rá, akkor akár kamatozik is. Ezen is havi szinten 400-800 forintot nyerhetünk. És ha biztosan nem akarunk kamatokat fizetni, akkor beszedési megbízással nem felejtjük el rendezni tartozásunkat.

Mire vigyázz a hitelkártyával?

Kétség nem férhet hozzá, hogy a hitelkártya hasznos és megéri használni, ha odafigyelünk. De ugyanolyan könnyen el is csúszhatunk a fizetéssel. Mivel éppen kezdő hitelkártya használóknak készült a cikk, akik talán pontgyűjtőiket cserélik le, érdemes összeszedni, mikor leszünk bajban a hitelkártyával.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ne költsünk el olyan pénz, amit nem kerestünk meg. A hitelkártyáról csak akkor költsünk, ha a bank pénze nélkül is vásárolnánk. Vagyis mindig tudjuk előre, mivel fizetjük majd ki a tartozást.

A hitelkártyával nem szabad készpénzt felvenni, mert annak általában magasak a költségei, ráadásul azonnal kamatot számol fel a bank.

Ha havonta egyre többet kell hitelkártyánkat használni, és minden hónapban egyre nagyobb tartozást halmozunk fel gondolkozzunk el azon, hogy fenntartható e a családi költségvetésünk. A kisebb adósságok görgetése könnyen kizökkentheti a családok pénzügyi stabilitásosát. Rendszeresen gondoljuk át, mire költünk és azt milyen valódi bevételből fizetjük ki.

A hitelkártyával történt vásárláskor, ha ezt kérjük, érkezik egy értesítést a banktól jelenlegi egyenlegünkről.

PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. szeptember 5. 21:23
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult...
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 5. 20:21
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránéz...
MEDIA1  |  2026. szeptember 4. 16:14
A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem - közismert régi nevén a TF - a közösségi oldalán je...
Holdblog  |  2026. szeptember 4. 11:28
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 6. vasárnap
Zakariás
36. hét
Szeptember 6.
Bányásznap
Szeptember 6.
A nagyszülők napja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 5. 19:20
Agrárszektor  |  2026. szeptember 6. 07:45