Tavaly a fiatalok 68%-a nyitott volt a hitelre – mondd el idén is, hogy mit gondolsz a hitelekről.
Az év végéig a törlesztési moratóriumban maradó tipikus lakáshitelesek további közel 300 ezer forint, a személyi hitelesek pedig közel 200 ezer forint többletfizetési kötelezettségre számíthatnak. Ezért annak, akinek anyagi feltételei megengedik, érdemes a moratóriumot maga mögött hagyva megkezdeni a hiteltörlesztést - hívta fel a figyelmet az MNB.
A törlesztési moratórium családok százezreinek jelentett kedvező választási lehetőséget, a munkahelyüket elvesztő, egészségügyi vagy más okok miatt nehéz anyagi helyzetbe kerülőknek mentőövet az elmúlt bő 2 évben. A moratórium ára ugyanakkor a meg nem fizetett tőke kamata, valamint a szerződés futamidejének (akár) jelentős mértékű meghosszabbodása.
Bár a moratórium után a törlesztőrészletek – a kamatok időközbeni átárazódásától eltekintve – nem növekedhetnek a fizetési stopot megelőző törlesztőrészlethez képest, azonban a hitel futamideje a moratóriumban eltöltött idő függvényében számottevően – a moratóriumban töltött időnél akár lényegesen nagyobb mértékben – nőhet. Mindemellett fontos hangsúlyozni, hogy a moratóriumtól függetlenül az ún. referencia kamatlábhoz kötött, változó kamatozású jelzáloghitelek kamatát -– az úgynevezett kamatstop 2022. decemberig védi, azaz a kamat nem emelkedhet a 2021. október 27-ei szint fölé.
2022. áprilisban még kb. 82 ezer lakossági ügyfél 127 ezer db – jelentős részben jelzáloghitel- és személyi kölcsön – szerződése volt moratóriumban. Ez mintegy 465 milliárd forintnyi hitelösszeget takar, ami a teljes lakossági hitelállomány 5 százaléka. Emellett közel 2 ezer moratóriumos vállalkozás 3 ezer hitelszerződésére vonatkozik még a fizetési stop, ami mintegy 180 milliárd forintnyi hitelt, a vállalati hitelállomány kevesebb, mint 2 százalékát jelenti. Az átlagos moratóriumos lakáshiteles 14 év hátralévő futamidővel, 8,5 millió forint tartozással rendelkezik, a hitelkamat pedig 5 százalék.
A Magyar Nemzeti Bank számításai szerint egy tipikus, a moratóriumban lévő lakáshiteles még további 283 ezer forintnyi kamatfizetési többletteherre számíthat akkor, ha 2022. december 31-ig továbbra is igénybe venné a moratóriumot.
A korábban felgyülemlett moratóriumi kamatokkal együtt ez összességében mintegy 1,7 millió forint többletkamatkiadást jelentene számára, miközben hitelének futamideje összességében 4 évvel és 10 hónappal nőne meg (ebből 10 hónappal az idei év második fele miatt).
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A tipikus moratóriumban lévő személyi kölcsön hátralévő futamideje 4,5 év, a még meglévő kölcsönösszeg 2,5 millió forint, a kamat pedig 13 százalék. Egy átlagos személyi kölcsönt idén év végéig moratóriumba helyező adós mintegy 187 ezer forint többlet-kamatkiadással számolhat. A korábbi moratóriumban felhalmozott kamatokkal együtt ez közel 1,2 millió forinttal növelné meg anyagi terhét, míg szerződése futamideje 4 évvel és 3 hónappal nyúlna majd meg (amiből 9 hónap a 2022. második félévi hosszabbításnak lenne köszönhető).
A moratóriumban maradás így azoknak jelenthet átmeneti védelmet, akik továbbra is nehéz anyagi helyzetükben nem képesek hitelüket törleszteni. Akik viszont anyagilag megtehetik, azoknak célszerű – a moratóriumot maguk mögött hagyva – mielőbb ismét megkezdeni a törlesztést. Ehhez semmit sem kell tenniük, ha nem adnak be újabb kérelmet a moratórium folytatásáról idén július 31-ig, akkor visszaáll korábbi törlesztőrészletük.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







