A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben.
Mostantól már nem a vásárolni kívánt lakás ára, illetve egyéb tényezők, hanem a kölcsön összege a közjegyzői díj alapja azoknál az ügyleteknél, ahol az állam valamilyen formában támogatást, kedvezményt nyújt. Az igazságügyi miniszter új rendeletét a napi.hu szúrta ki.
Az új, most már érvényben levő szabály szerint „a lakásvásárláshoz kapcsolódó közjegyzői okirat elkészítése során az ügyérték megállapításának alapjául kizárólag az állami kamattámogatással érintett lakáscélú fogyasztói hitel-, illetve kölcsönszerződésben meghatározott, folyósítani kívánt kölcsön összege szolgál. A jelzálogszerződésben foglalt biztosított követelés összege vagy az önálló zálogjog alapításához kapcsolódó szerződésben meghatározott követelés összege, az ügyérték megállapítása során nem vehető figyelembe.”
A portál fel is sorolja, milyen ügyleteknél lesz így olcsóbb a közjegyzői díj, mivel annak alapja a kölcsön összege:
- az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásnál,
- a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezménynél,
- az otthonteremtési kamattámogatásnál,
- a fiatalok, valamint a többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek állami támogatásánál,
- a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásánál.
A közjegyzői okirat díja ezen alap után változatlanul
- 3 millió forintot meg nem haladó ügyérték esetén 10 ezer forint,
- 3-5 millió forint közötti ügyérték esetén 14 ezer forint,
- 5 millió forint feletti, de 10 millió forintot meg nem haladó ügyérték esetén 16 500 forint,
- 10 millió forint feletti, de 15 millió forintot meg nem haladó ügyérték esetén 19 500 forint.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







