Összegyűjtöttük a legfontosabb, legérdekesebb, legolvasottabb híreket, cikkeket 2026. 9. hetéből.
Egy év alatt nyolc százalékkal emelkedett az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a fővárosban, és alulról már súrolja az 1,1 millió forintot, derült ki az Otthon Centrum piaci elemzéséből, amely a fővárosi lakáspiac 2020 negyedik negyedévében mért adatait összegezte. A válság első hulláma megérezte a szektor, tavaly év végére 11,5 százalékkal kevesebb beruházás indult el, és az épülő lakásszám is hét százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest.
Az Otthon Centrum összegezte 2020 negyedik negyedévének új építésű lakásokra vonatkozó piaci adatait, melyből az derült ki, hogy a fővárosban 2019 utolsó negyedévéhez képest 11,5 százalékkal kevesebb projekt van a megvalósítás különböző szakaszában. Emellett az épülő és tervezett lakások száma is 2650 darabbal csökkent, ami 7,7 százalékos esést jelent. Az új projektek indulásának számában még ennél is nagyobb a visszaesés: a tavalyi év utolsó negyedévben 25 új projektet kezdtek el a befektetők, ami a 2019 negyedik negyedévében rögzített 51-hez képest 51 százalékos csökkenés. Mindezek ellenére nem beszélhetünk drámai csökkenésről, de a vírus az építőipart sem kímélte.
Tavaly decemberben Budapesten 436 beruházás volt folyamatban, mely 31,7 ezer lakás építését jelenti. A projektek 33,3 százaléka egyelőre még csak tervként létezik, csak előregisztrálni lehet néhányra, de az építkezés nem kezdődött el. A beruházók 6300 lakást kínáltak megvételre, ez az épülő és tervezett lakásállomány 20 százaléka volt, ami megegyezik az egy évvel ezelőtti értékkel.
A fővárosban, a budai kerületekben a projektek átlagos lakásszáma 73,2 darab, míg a pesti oldalon 72,3 darab. A legnagyobb lakásszámok a IX., XI., és XIII. kerületben találhatók, amelyek beruházásonként átlagosan 100 körüli lakást jelentenek. A legkisebb lakásszámú projektek a II., XVI., XXII., és XXIII. kerületekben épülnek, itt az átlag 10-12 lakás, ami összefügg az építési helyszínek zöldövezeti, illetve kertvárosi karakterével
Angyalföld vezető pozíciója a beruházások számát tekintve évek óta megingathatatlan Budapesten, a legtöbb beruházás a XIII. kerületben indult el, csak ebben a városrészben 77 projekt van a megvalósítás különböző szakaszában. Ez az összes fővárosi társasház projektek 17,6 százalékát öleli fel. Kiemelkedő a beruházások száma alapján Budán a XI. kerület (53) és a III. kerület (45). Pesten Ferencváros (30), Zugló (29), Józsefváros (26) a sorrend a projektek számában. A legkevesebb lakás a XXI. és a XXIII. kerületben épül. Csepelen két projektben 46 lakás, míg Soroksáron három helyszínen 30 lakás épül.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az új építésű lakások fajlagos átlagára Budapesten 1 073 000 Ft/m2 volt, ami 8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi értékhez képest. Ez az érték azonban az elhelyezkedéstől és az ingatlan adottságaitól függően jelentős különbséget takar: 500 ezer forintól 3 millió forintig terjedő négyzetméterárral találkozhatnak az érdeklődök. A legmagasabb fajlagos átlagár továbbra is az V. kerületben volt kétmillió forinttal. Ettől az értéktől azonban nem sokkal maradt el a II., XII. és a VI. kerület sem.
Budán a XXII. kerülettől eltekintve az átlagos négyzetméterár mindenhol meghaladta az egymillió forintot, míg Pesten a VII. és XIII. kerületről mondható el ugyanez. Buda és a Belváros többi kerületében átlag 800 ezer és egymillió forint közötti kínálati négyzetméterárak voltak a felmérés időpontjában. A külső pesti kerület árfekvése 730-900 ezer Ft/m2, azonban a XXIII. kerületben csak 650 ezer Ft/m2 lakásár jellemző.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







