20 °C Budapest

Fontos dolog derült ki a lakáshitelekről: ezt a kiskaput alig ismerik

2019. augusztus 9. 14:31

Manapság alig dőlnek be a hitelek, de a KHR még mindig másfél millió késedelmes szerződést tart nyilván. A végrehajtási fázisba jutó hiteleknél már mindegy, hogy jelzáloghitelről van-e szó, az ingatlan ígyis-úgyis elúszhat. Lakáshiteleknél a nagyobb összeg miatt gyakoribb, hogy a hitel bedőlése a lakás elárverezésével jár, ilyenkor is van azonban egy olyan lehetőség, amiről szinte senki nem tud, pedig némileg javítani lehet a rossz helyzeten.

A magyarok tömegével veszik fel a személyi hiteleket, és bár ezeknek zöme jól teljesít, azért a KHR-rendszerben szereplő másfél millió tartozás azt jelenti, hogy kb. minden hatodik magyarra jut egy rosszul teljesítő hitel (ez a teljes hitelállomány, ebben benne vannak a lakáshitelek is). Előző cikkünkben bemutattuk, hogy bedőlt hitel esetén milyen lépések követik egymást, röviden ezt a következőképp foglalhatjuk össze:

  • Ha nem tudjuk fizetni a törlesztőt, akkor kezdődik a folyamat
  • A bank ezzel kapcsolatban intézkedik - bevon követeléskezelőt, vagy elindítja a jog eljárást
  • Megjelenik a követeléskezelő, aki vagy megvásárolta a követelést, vagy a bank megbízottjaként jár el
  • A követeléskezelő megegyezik az ügyféllel, és eszerint indul a törlesztés (ami akár kedvezményes is lehet)
  • Ha nincs megegyezés, vagy az ügyfél nem tud törleszteni, közjegyző elé kerül a dolog
  • Ha a fizetési meghagyás ellenére nem törleszt az ügyfél, megindul a végrehajtás

Azt is elmagyaráztuk múltkori cikkünkben, hogy mi a különbség követeléskezelés és végrehajtás között, és kitértünk rá, hogy az ügyfél megfelelő hozzáállásával jelentősen javíthat a helyzetén és kilátásain, az elzárkózással pedig egyáltalán nem juthat eredményre. Bemutattuk, amit már korábban is megírtunk, hogy személyi hitel bedőlése esetén ugyanúgy elárverezésre kerülhet az ingatlan, mintha jelzáloghitel lenne rajta.

Biztonságos lakáshitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Most arra fókuszálunk, hogy mégis mi a különbség ebben az esetben lakáshitel és személyi hitel között, és ha a hitel bedől, a jelzáloggal terhelt lakás tulajdonosának milyen lehetőségei vannak. A folyamat pontos megismertetése végett a cikkhez segítségül hívtuk a legnagyobb hazai követeléskezelőt, az Intrumot. Azt ismét kiemelnénk, hogy a követeléskezelés egyáltalán nem azonos a végrehajtással, a két folyamatot más szervezet végzi, mások az eszközeik és mások a céljaik is.

A személyi hiteleknél úgy néz ki a dolog, hogy amennyiben az ügyfél nem tud, vagy nem kíván törleszteni, akkor megindul ellene a bírósági végrehajtás (a kimenetel szempontjából mindegy, hogy ezt a bank vagy a követeléskezelő kezdeményezi). Itt jön a kérdés: ha nincs jelzálog a hitelhez, akkor hogyan tudja érvényesíteni a követelést a végrehajtó? Egyszerű: a végrehajtónak joga és lehetősége van lefoglalni az ingó és ingatlan vagyont is. Lényegileg tehát nem számít, hogy van-e rajta jelzálog, ha a hitelt be kell hajtani, akkor akár a lakás is árverezésre kerülhet.

Itt azonban nem mindegy, hogy mekkora a hitelösszeg. A személyi hiteleknél jellemzően alacsonyabb ez az összeg (az átlagos hiteltartozás másfél-kétmillió forint). Itt minden bizonnyal az ügyfél megússza az ingó vagyon értékesítésével. De mi a helyzet a nagyösszegű lakáshiteleknél? Jobban jár az ügyfél, ha a követeléskezelő bevonásra kerül ebben az esetben? Ezt válaszoljuk meg. Megkérdeztük az Intrumot, hogy miben különbözik a lakáshitel és a személyi hitel, ha a dolog a végrehajtási fázisba kerül? Sokadszorra is hangsúlyozni kell, hogy a végrehajtó nem egyezik a követeléskezelővel, az Intrum nem végez végrehajtásokat, a folyamatot azonban jól ismerik.

Biztonságos lakáshitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Ha az adós tartozása nem haladja meg az 500 ezer forintot, akkor az árverés csak akkor tűzhető ki, ha az adós a részletfizetést még nem kezdte meg. Ha zálogjog van bejegyezve az ingatlanra, akkor ez a határ 1 millió forint. Amint látható, jogilag tehát alig van különbség a jelzáloghitel és a személyi hitel között, ami a végrehajtást illeti, és azt leginkább a hitelösszeg határozza meg. A nagyobb hitelösszeg, és nem a jelzálog miatt van az, hogy a lakáshitelek esetén gyakrabban kerül árverésre az ingatlan.

Mi történik a lakással, ha bukik a hitel?

Azt már korábbi cikkünkben is megírtuk, hogy a követeléskezelőnek nem érdeke a végrehajtás elindítása: az ő érdeke, hogy pénzhez jusson. Ezért hajlamos bizonyos kedvezményeket adni az adósnak, hogy a saját bevételeit is garantálja. Ilyen lehet például, hogy egy bukott hitel esetén a követeléskezelő felajánlhatja, hogy nem kerül végrehajtó bevonásra, hanem a tulajdonos maga értékesítheti az ingatlant. Ennek az előnye az, hogy a lakáseladó maga is meggyőződhet arról, hogy ingatlanja piaci áron kerül értékesítésre, másrészt megspórolható a végrehajtás költsége, és természetesen sok idő is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Megkérdeztük az Intrumot, hogy valóban alkalmazzák-e ezt a kedvezményt. Bár konkrétan nem írták le, hogy milyen gyakran élnek ezzel a lehetőséggel, a válaszukból egyértelműen kiolvasható, hogy az opció létezik. Bár leírják, hogy 2017-ben módosult a végrehajtási törvény, emiatt pedig már az árverésen is jellemzően piaci áron kerülnek értékesítésre az ingatlanok, mégis - amennyiben a hitelező jóváhagyja - lehetősége van a lakástulajdonosnak is értékesíteni az ingatlant, ezzel ugyanis nem csak időt spórol meg, hanem a végrehajtás költségeit is.

Biztonságos lakáshitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

Természetesen ha az ingatlan értéke nagyobb, mint a tartozás, akkor a fennmaradó rész a lakástulajdonost illeti végrehajtásnál és önálló értékesítésnél is. Ha azonban még az értékesítés után is marad tartozás, akkor a végrehajtó az adós további jövedelmét is zárolhatja (akár annak 50 százalékát is, de 33-at biztosan).

Milyen egyéb kedvezményeket adhat a követeléskezelő?

Gyakori szóbeszéd tárgya, és mi is sokat írunk róla, hogy mivel a követeléskezelő névérték alatt veszi meg a tartozást, lehetőséget ad kedvezményekre az adósnak. Hogy ne csak találgassunk, erről is megkérdeztük az Intrumot. Azt a legelején leszögezik, hogy minden ügyfél esetén a megállapodás személyre szabott, amely figyelembe veszi az ő anyagi helyzetét. A kedvezményekről ezt írják:

Széles a rendelkezésünkre álló eszközök palettája, többek között akár hosszú távú, részletfizetési megállapodásról is dönthetünk, valamint más, fizetéskönnyítő megoldások alkalmazásáról is megállapodhatunk. Természetesen minden kedvezményes, vagy részletfizetéses megoldás alapján akkor indulhat el a tartozás fizetése, ha sikerül megállapodásra jutni az ügyféllel. Vagyis a tartozás rendezését több körös egyeztetés előzheti meg. Jelzáloggal biztosított ügyleteknél a Loan to Value érték végigkíséri a hitel életútját, és az esetlegesen nyújtott kedvezményeket a legnagyobb mértékben befolyásolja. Amennyiben az Ügyfelet, már jogi eljárás alá vonták, a hitelező kénytelen a végrehajtási költségekkel is számolni, ami a kedvezmény mértékét jelentősen befolyásolhatja. Ezen kívül a végrehajtási eljárás során olyan, a hitelező részére fedezetet nyújtó sikeres végrehajtási cselekményekre kerülhet sor, amelynek hosszútávú hatásai ugyancsak befolyásolhatják a biztosítható kedvezmény mértékét.

Azt azért le kell szögezni, hogy bár a követeléskezelő nem törekszik kamatbevételre, a tőketartozás esetleges csökkentése bizonyos etikai aggályokat felvetne, amennyiben az ügyfél kevesebb pénzt fizet vissza, mint amennyit felvett - valaki tehát károsulttá válik, és általában ebben az esetben nem az, aki miatt a törlesztés meghiúsul. Ezért - bár ezt csak vélelmezzük, választ erre nem kaptunk - a követeléskezelő is el kívánja kerülni azt a helyzetet, hogy az adós a felvett hitelénél kevesebbet fizessen vissza.

Biztonságos lakáshitelekért keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát!

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. július 20. 19:31
Hogyan fordulhatott elő az, hogy beavatkozás nélkül végignézte a Való Világ 12 (VV12) készítőinek st...
Holdblog  |  2024. július 20. 11:18
Sok kérdést kapunk olvasóinktól és ügyfeleinktől a HOLD vagyonkezelésére, a számlákra és szolgáltatá...
ChikansPlanet  |  2024. július 19. 13:20
Lassan hozzászokunk, hogy már nemcsak Brazília és Kalifornia szerepel visszatérően a hírekben pusztí...
Kiszámoló  |  2024. július 19. 12:13
Már tíz éve is már hatalmas gond volt a külföldről, leginkább Kínából érkező csomagok nagy száma. A...
Ezen a szőnyegen jógázva már semmi sem választ el a természettől (x)

Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.

Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. július 21. vasárnap
Dániel, Daniella
29. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
A magyar Real Estate Agent találkozó a Kalmárok közreműködésével
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. július 20. 19:21
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem