14 °C Budapest

Így engednek el 1 milliót a hiteledből: ezer családnak már összejött

2018. október 31. 05:35

A nagycsaládosok 2018. január 1-től igényelhetnek 1 millió forintos jelzáloghitel-kedvezményt minden harmadik vagy további gyermek születése után, egy 2017-ben életbe lépő kormányrendelet alapján. A kormány akkor 17 milliárd forintos keretösszeggel (felül nyitott) számolt 2018-ra, vagyis 17 ezer érintett gyermekkel kalkuláltak. Ezzel szemben a legnagyobb magyarországi bankok, Pénzcentrumhoz eljuttatott adataiból az derült ki, hogy a jóváhagyott hiteltámogatások száma még az ezret sem érte el idén. Mutatjuk azt is, átlagosan mekkora összegű hitelösszegeket csökkentettek a magyar nagycsaládosok a támogatás igénybevételével.

Szinte napra pontosan egy éve jelent meg az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi 2018. január 1-től a három- vagy többgyerekes családok lakáshitel-tartozásainak csökkentését. A rendelet értelmében a harmadik, és további újonnan születő gyerekek után 1-1 millió forintot vállal át a kormány a szülők jelzáloghitel-tartozásából. 

A támogatást a már meglévő lakáscélú, illetve szabad felhasználású jelzáloghitelek csökkentésére is igénybe lehet venni, ám a jövőben felveendő hitelek esetében már csak az előbbieket fogja támogatni az állam

- írta a Pénzcentrum, a kormányrendelet alapján tavaly ősszel. A kormány akkor 17 milliárd forintos keretösszeggel (felül nyitott) számolt 2018-ra, vagyis 17 ezer érintett gyermekkel kalkuláltak. Ezzel szemben a legnagyobb magyarországi bankok, Pénzcentrumhoz eljuttatott adataiból az derül ki, hogy

a jóváhagyott hiteltámogatások száma még az ezret sem érte el idén.

Nem túl nagy az érdeklődés

Azért, hogy a 2018 januárjától igényelhető lakáshitel-tartozás kedvezmények - jóváírt - volumenéről tiszta képet kapjunk, megkérdeztük a legnagyobb hitelállománnyal rendelkező nagybankoktól (2017-es adatok alapján):

  • Hány ügyfél meglévő jelzáloghiteléből vonták le eddig az 1 millió forintos lakáshitel-kedvezményt?
  • Ezeknek, a kedvezmény által csökkentett hiteleknek mekkora az átlagos hitelösszege?

Csupán hárman száz felett

Az általunk megkérdezett nagybankok közül az OTP és az Erste bank írta jóvá a legtöbb hitelkedvezményt. Az OTP-nél

eddig mintegy 300 hitel tartozását csökkentette ez a támogatás

- mondta el a Pénzcentrumnak a pénzintézet Kommunikációs és Társadalmi Kapcsolatok Főosztálya, míg

az Erste Bank mintegy 300 ügyfele vette igénybe eddig a három- vagy többgyermekes családok lakáscélú jelzáloghitel-tartozásainak csökkentésére szolgáló egymillió forintos támogatást. A 2018 január elsejétől élő támogatás iránt kiugró érdeklődést februárban és a nyári hónapokban érzékeltünk

- számolta be lapunknak a pénzintézet. A harmadik legtöbb jóváírás a K&H Bank nevéhez fűződik, náluk 2018. január 1. óta 

146 ügyfél részült a kedvezményben

- adta hírül a Pénzcentrumnak Németh-Simkó Judit, a K&H kommunikációs menedzsere. 

Elenyésző számok

A három nagybank mellett az UniCredit volt az egyetlen olyan bank, amelyik közel került a 100-as határhoz, ők ugyanis

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

az év eleje óta igényelhető kedvezmény révén eddig 95 ügyfelünk hiteltartozását csökkentettük a támogatás 1 millió forintos összegével

- számolt be lapunknak a pénzintézet. Az eddig említett bankokon túl a Cib Banktól kaptunk még pontos számokat a jóváhagyott hitelkedvezményeket illetőn. Almási Anna a Cib vezető kommunikációs szakértőjének közlése szerint

25 db teljesített előtörlesztés történt a három vagy többgyerekes családok lakáscélú jelzáloghitel-tartozásainak csökkentésére szolgáló támogatás vonatkozásában.

Ez eddig említett pénzintézeteken kívül megkerestük a Budapest Bankot is, ám ők pontos adatot nem árultak el a jóváhagyott hitelkedvezmények számát illetően, csupán annyit közöltek, hogy "nagyságrendileg több tucatnyi ügyfelet érintett eddig a kérdés". Kérdéseinkkel a Raiffeisen Bankot is megkerestük, ám ők csupán annyit válaszoltak lapunknak, hogy náluk eddig minimális volt az érdeklődés a kedvezmény iránt. 

Mindebből összesítve tehát az következik - még úgy is, hogy két bank adatait nem tudjuk pontosan -, hogy a hét nagybank ügyfelei összesen sem érik el az 1 000 jóváhagyott jelzáloghitel-kedvezményt 2018-ban. Igaz az évből két hónap még hátra van.

Sok milliós tartozások

A jóváírt kedvezményeken túl kíváncsiak voltunk arra is, hogy mekkora volt az eljárásban részt vett ügyfelek átlagos hiteltartozása az egymillió forintos előtörlesztés előtt. A pontos adatokat a lenti táblázat tartalmazza:

Sokat jelenthet

Mint azt korábban már írtuk az egymillió forintos támogatás előtörlesztésként kerül felhasználásra, és elsősorban a tőketartozást csökkenti. Ennek köszönhetően a havi törlesztőrészlet is kisebb lesz, illetve értelemszerűen a futamidő végéig kifizetett kamat összege is csökken.

  • Egy 10 millió forintos, 20 éves futamidejű, 5 százalékos kamatozású hitelnek például a törlesztőrészlete 65 996 forint. Az 1 millió forintos előtörlesztést követően a törlesztőrészlet 59 396 forintra csökken.
  • Egy kisebb, például 5 millió forintos tartozás esetén - a futamidőt és a kamatot változatlanul hagytuk, tehát 20 év és 5 százalék - a havi törlesztő 32 998 forint, ám az 1 millió forint betörlesztése után már csak 26 398 forint.

Kik igényelhetik?

A harmadik vagy további gyermek születésére kapható 1 millió forintos jelzáloghitel-tartozás kedvezményekről szóló rendeletet itt lehet teljes terjedelmében elolvasni. Lentebb azonban összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat az igénylésről:

  • A támogatás a területileg illetékes járási hivataloknál igényelhető, ez keresi meg a bankot, amely előtörlesztési szándékként értelmezi a hivatal megkeresését.
  • Házastársak, élettársak csak együttesen igényelhetik a kedvezményt, nekik a hitel fedezetét képező lakásban együttesen legalább 50%-os tulajdoni hányaddal kell rendelkezniük.
  • Ha együttes igénylés esetén az igénylők egyike nem adósa a jelzáloghitel-szerződésnek, az igénylőn kívül más adós a jelzáloghitel-szerződésben nem szerepelhet.
  • Házastárs, élettárs vér szerinti vagy a kérelem benyújtását megelőzően örökbefogadott gyermeke, illetve jelzáloghitele után is igényelhető. Házastársak, illetve élettársak együttes igénylése esetén a velük közös háztartásban élő közös, valamint nem közös gyermekeket együttesen kell figyelembe venni a gyermekszám számítása során.
  • A támogatás elsősorban a tőketartozás csökkentésére használható fel, ha pedig a tőketartozás már kisebb a támogatás összegénél, akkor (ide nem értve a késedelmi kamatot) a tőketartozás járulékai csökkenthetők vele. Ha ezek is "elfogynak", az 1 millió forintig fennálló különbözet nem vehető fel.
  • Egy gyermek után csak egyszer vehető igénybe a támogatás, gyermeknek az igénylővel közös háztartásban élő gyermek minősül (kivéve, ha időközben nagykorúvá válik).
  • Csak köztartozásmentes, illetve büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól már mentesült igénylők vehetik fel. A feltételeket (a lakáshitelhez kapcsolódókat is) a járási hivatal ellenőrzi.
  • A járási hivatal a kérelem elbírálásáért díjat és egyéb költséget az igénylő részére nem számíthat fel, a járási hivatal határozattal dönt a támogatásról.
  • A járási hivatal a támogatásra jogosító feltételek fennállásáról és a támogatás összegéről a támogatást megállapító határozat megküldésével értesíti az igénylőt, valamint a támogatást megállapító határozatot annak véglegessé válását követő napon megküldi a pénzügyi intézmény részére.
  • A pénzügyi intézmény a támogatást megállapító határozat beérkezését követő 4 napon belül egy összegben, előtörlesztésként a támogatott személy pénzügyi intézménynél vezetett hitelszámlájára teljesít.
  • A pénzügyi intézmény az előtörlesztésért a támogatott személy terhére díjat és egyéb költséget nem számíthat fel.
  • 10 napon belül a pénzügyi intézmény köteles változatlan futamidő mellett a támogatott személy havi törlesztőrészleteit újraszámolni és arról a támogatott személyt és a járási hivatalt értesíteni.
  • Ugyanebben az értesítésben, illetve ezt követően évente legalább egyszer a pénzügyi intézménynek tájékoztatnia kell a támogatott személyt arról, mekkora összegű támogatásban részesült, és hogy ezt a magyar kormány biztosította.
  • A pénzügyi intézményt az általa jogszerűen folyósított támogatás összege után 1% költségtérítés illeti meg, amelyet a támogatással az előtörlesztési díjjal együtt számol el a központi költségvetéssel.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem