13 °C Budapest

Végső megoldás a devizahiteleseknek: jöhet az újabb mentőcsomag

2015. április 10. 08:31

Az elszámolás után sem teljesítő adósoknak két út kínálkozik: a Nemzeti Eszközkezelő (NET) vagy a készülő adósságrendezési eljárás, közismertebb nevén magáncsőd; bár ez a két megoldás több tízezer ügyfélen segíthet, az adósok nagy részének a problémáját nem tudja megoldani, így további lépések is szükségessé válhatnak - nyilatkozta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója a Magyar Hírlapnak.

Nagy Márton a lap pénteki számában közölt interjúban elmondta: a teljes pénzügyi közvetítőrendszerben a háztartások esetében a nem teljesítő hitelek aránya 25 százalék, minden negyedik hitel nem teljesítő. Ennek legnagyobb részét a lakással fedezett hitelek adják. A nem teljesítő jelzáloghitelek állománya megközelíti az 1500 milliárd forintot, mintegy 193 ezer szerződéshez kapcsolódóan.

Az ügyvezető igazgató szerint érdemes tanulmányozni más országok tapasztalatait. Horvátországban például adósságelengedésre került sor, célzottan a legnehezebb helyzetben lévő háztartásoknál. Ebben a bankok mellett közüzemi szolgáltatók is részt vesznek, amelyeknek a veszteségeit az állam nem téríti meg. Írországban a nem teljesítő jelzáloghitelek kezelése során a jegybank célszámokat fogalmazott meg a bankoknak arra vonatkozóan, hogy a nem teljesítő állomány mekkora részét kell átstrukturálásokkal fenntartható adósságpályára állítaniuk, a jegybank ezenfelül elvárta, hogy az átstrukturálások háromnegyede sikeres legyen.

Figyelembe véve a szociális aspektusokat, a túlzott eladósodottságot, valamint az ingatlanpiac korlátozott felszívóképességét, mindenképpen szükséges ilyen jellegű megoldásban gondolkodni - fejtette ki Nagy Márton. Hangsúlyozta, kiemelten figyelni kell ugyanakkor a morális kockázatok kezelésére és a bankrendszer teherviselő képességére is.

Az ügyvezető igazgató a lapnak beszélt arról is, hogy míg a mérethatékonyság miatt várhatóan öt univerzális nagybank marad a jelenlegi hét helyett, addig a szabályozás hatására minimum három új jelzálogbank alakulhat. Beszámolt arról is, hogy folytatódik a növekedési hitelprogram finomhangolása, gondolkodnak a program lakóparképítéshez kapcsolódó finanszírozásra való kiterjesztésén

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 15. 13:07
Egy éve a 18-30 éves kitöltők 68%-a mondta, hogy felvenne valamilyen hitelt - egy évvel korábban még...
Holdblog  |  2026. október 15. 11:41
Horvátországban 2025-ben minden lakosra több mint 24 vendégéjszaka jutott a kereskedelmi szálláshely...
iO Charts  |  2026. október 14. 10:01
Az első részben már láthattad, a veteránautó mint befektetés, nem a világ legrentábilisabb műfaja. E...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 16. péntek
Gál
42. hét
Október 16.
Élelmezési világnap
Október 16.
A kenyér világnapja
Október 16.
Blog akciónap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 16. 05:57