20 °C Budapest

Lecsapott az uzsoráskommandó

2011. április 21. 12:04

Újabb három uzsorást - egy nőt és két férfit - fogott el az Ózdi Rendőrkapitányság - tájékoztatott a Police.hu. Nemcsak kihasználták, hanem fogva is tartották áldozataikat.

Tavaly november óta tizennégy uzsorást leplezett le és fogott el az Ózdi Rendőrkapitányság. A legutóbbi akció során egy nő és két férfi kezén csattant a bilincs. Az elfogott személyek - a nyomozás eddigi adatai alapján - az elmúlt években uzsorakölcsönök folyósításából és behajtásából tartotta fenn magát és családját.

A sértetteknek általában 70 ezer forint körüli összegeket "folyósítottak" egy-egy alkalommal, s 50 vagy 100 százalék közötti kamatot kértek. Volt olyan sértett, aki 2010. májusában pár tízezer forintot kért kölcsön, amire kevesebb, mint egy év leforgása alatt 300 ezer forint kamatot számítottak fel. Ha a "futamidőről" érdeklődött, akkor minden esetben azt a választ kapta, hogy az adósság mindaddig nem tekinthető rendezettnek, amíg az "alkalmi bankosok" azt nem mondják.

Az ügy abban különbözik az eddigiektől, hogy az uzsorások négy személyt tartottak fogva, volt, akit már több mint 10 éve. Ingyen dolgoztatták őket, durván bántak velük, mocskos, embertelen körülmények között tartották őket egy lyukban. Ugyanazt kapták enni, mint az állatok: moslékot, kutyatáppal.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. augusztus 31. 21:26
Hétfő este megnevezte a TISZA Párt országgyűlési képviselőcsoportja, kiket jelöl a Médiatanács három...
Holdblog  |  2026. augusztus 31. 16:39
Költségvetési hiány, forintpálya, eurócsatlakozás és a többimindez egy rég látott vendégtől a Kossut...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 31. 15:53
Egészen pontosan 1 088 783 tagja volt 2026. június végén az önkéntes nyugdíjpénztáraknak (ÖNYP), a p...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 28. 08:00
A hűtési lánc a világ élelmiszer-ellátásának egyik legkarbonigényesebb eleme: a világ áramfelhasznál...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 1. kedd
Egyed, Egon
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?