1,7 millió kamatot számoltak fel a 80 ezres gyorskölcsönre

2011. március 11. 09:47

Újabb három ózdi uzsorást helyezett előzetes letartóztatásba a Miskolci Városi Bíróság tegnap, ezzel a Borsod megyei településről már 11-en vannak hasonló bűncselekmények elkövetése miatt előzetesben - közölte az MTI.

Molnár Tamás, az ózdi rendőrkapitányság hivatalvezetője elmondta: a három férfit március 7-én fogták el. Emlékeztetett arra, hogy ezt megelőzően tavaly novemberben, és idén február 8-án, illetve 16-án volt hasonló akció. A most elfogott 3 férfi - a nyomozás eddigi adatai alapján - az elmúlt években uzsorakölcsönök folyósításából és behajtásából tartotta fenn magát és családját.

A sértetteknek általában 70-80 ezer forint körüli összegeket adtak egy-egy alkalommal, amelyekre 50, 70 és 100% közötti kamatot kértek (ezeket havonta kell érteni - szerk.) - ismertette Molnár Tamás.

Van olyan sértett - mondta - , aki a felvett 80 ezer forintra 6 hónap leforgása alatt 1 millió 700 ezer forintos tartozást halmozott fel. Mivel nem tudta az összeget törleszteni, a tulajdonában lévő lakást ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott adásvételi szerződésben eladta papíron a már említett összegért, tényleges anyagi ellenszolgáltatás nélkül az őt fenyegető uzsorásoknak, akik egy hónap múlva 3 millió 800 ezer forintért adtak túl a családi házon, miután a sértettet kitették saját házából.

Egy idős férfi pedig még 1999-ben vett kölcsön - szintén - 80 ezer forintot, amelyre a mai napig havi 100 ezer forintot fizetett az alkalmi pénzkölcsönzőknek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. április 7. 18:44
Az Amerikai Egyesült Államok elnöke szerint a sajtó veszélybe sodorta egy lelőtt amerikai vadászgép...
Holdblog  |  2026. április 7. 11:16
A BB tengely második részében: a Baltikum és a Balkán országainak rangsora a háztartások fogyasztása...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?