A gyengülő forint okozta terhek csökkentése érdekében mérsékli június elsejétől a svájci frank és japán jen alapú hiteleinek kamatát az OTP, a lépés mintegy 10 forinttal ellensúlyozza az árfolyam-növekedésből a törlesztőrészek emelkedését okozó terhet az ügyfeleknél.
"Az ingatlanfedezetű svájci frank és japán jen alapú hitelek állományát érinti az az újabb kamatcsökkentés, amelyet június elejétől alkalmaz az OTP Bank, azzal a céllal, hogy könnyítsen az ügyfelek - a jelenlegi gyenge forint miatt megemelkedett - fizetési terhein. Miközben a bank forrásköltségeinek alakulása nem indokolja, az újabb kamatcsökkentést végrehajtjuk, amit addig szándékozunk fenntartani, amíg az árfolyam vissza nem áll egy elfogadható szintre" - hangsúlyozta Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.
Kovács Antal magyarázata szerint a forint gyengülése következtében jelentős mértékben megemelkedtek azoknak az embereknek a törlesztési terhei, akik korábban svájci frank és japán jen alapú lakás-, illetve jelzálog típusú hitelt vettek fel. Noha a pénzpiaci mozgások a banktól független folyamatok, a legnagyobb hazai hitelintézet úgy határozott, hogy mérsékli az ügyfeleire nehezedő terheket, úgy, hogy júniustól a svájci frank alapú hiteleknél újabb 0,75 százalékpontos, a japán jen alapú hiteleknél pedig 0,50 százalékpontos kamatcsökkentést hajt végre.
A vezérigazgató-helyettes elmondta azt is, hogy a közelmúltban bejelentett 0,15-3 százalékpontos kamatcsökkentés után a mostanit kizárólag a forint árfolyam gyengülés kompenzációja miatt lépi meg és várhatóan az év végéig alkalmazza a bank, rendszeres felülvizsgálat mellett. Az alacsonyabb kamatmértékeket a hitelintézet mindaddig fenntartja, amíg az árfolyam legalább öt munkanapon keresztül a 175 HUF/CHF, illetve 200 HUF/100 JPY alá nem süllyed.
Az OTP Bank érintett ügyfélköre a fizetési kötelezettség enyhülését a júniusi törlesztőrészlet csökkenésénél már tapasztalni fogja - közölte Kovács Antal.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
"Intézkedéseink az árfolyamgyengülést 10 forinttal mérséklik a svájci frank és a japán jen hitelek törlesztőrészleteiben" - hangsúlyozta a szakember. A vezérigazgató-helyettes elmondta: például egy 10 millió forint összegű 20 éves futamidejű svájci frank alapú lakáshitellel rendelkező háztartás számára a csökkentés havonta 5.000 forint megtakarítást eredményezhet.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







