Élénkülés várható a lakáshitel-piacon az elmúlt hónapok mélypontja után. Az állami támogatások június végi felfüggesztése, valamint több bank által tervezett akciók következtében nőhet az érdeklődés a lakáshitelek iránt a következő hónapokban - véli az Otthon Centrum Hitel Center.
A piacon hitelkihelyezések volumene 2009 első 3 hónapjában, a tavalyi év hasonló időszakához képest lényegesen kisebb volt. Míg a lakáspiacon már márciusban érezhető volt a tavalyi évvel összevethető forgalom, addig a lakáshitel-piac lassabban követi ezt a trendet, de szakértők szerint hamarosan itt is tapasztalható lesz élénkülés.

Bánfalvi László
"Azt tapasztaljuk, hogy a válság tavaly év végi berobbanása után a piac egy kicsit megnyugodni látszik. Bár még nem áll rendelkezésünkre az MNB legfrissebb, márciusi statisztikája az új hitelkihelyezésekről, de az általunk közvetített hiteltranzakciók, és piaci rálátásunk alapján elmondhatjuk, hogy az elmúlt hetekben nőtt a hitelkihelyezések volumene, és várhatóan ez a tendencia megmarad a következő néhány hónapban is." - hangsúlyozta Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Centerét működtető HC Központ Kft. ügyvezető igazgatója.
Az állami hiteltámogatások várhatóan július 1.-i felfüggesztése miatt nagy számban előre hozhatják a hitelfelvételüket azok, akik eddig az árak további csökkenésére számítottak, és emiatt halasztották a lakásvásárlásukat. A bejelentett szigorításoktól függetlenül is várható emellett több banknál akciók indítása, akár kamatcsökkentés, vagy például az értékbecslési díj elengedése.

Az Otthon Centrum Hitel Center szakértői szerint a következő időszakban a biztonságos, kiszámítható havi terhet jelentő, az autóhiteleknél már ismerős 'forintban fix törlesztésű' konstrukciók teret fognak nyerni a jelzáloghiteleknél is. "Az árfolyamváltozásból fakadó kockázat elkerülése döntő tényező lett a hitelfelvevők számára a termék kiválasztásakor. Az elmúlt években olyan kedvező volt a devizahitelek kamatszintje a támogatott forinthitelekhez képest, hogy még ez utóbbira jogosultak is többnyire svájci frankban vettek fel hitelt. Most még azonban az árfolyamkockázat hatása a törlesztőrészletek drasztikus emelkedésén is meglátszik, ezért a támogatott forinthitelek egyre keresettebbé válhatnak az elmúlt időszakban. Lakáshitelek esetében az 5 éves periódusú fix törlesztésű termékek kaphatnak egyre nagyobb szerepet." - mondta Bánfalvi László.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
"Egyre több kedvező hiteltermék, akció jelenik meg a piacon, érdemes a lehetőséget most megragadni. A megfelelő hitelválasztás havi szinten akár több ezer, vagy akár tízezer forintos megtakarítást jelenthet a hitelfelvevő számára, ezért fontos, hogy a hitelfelvevő naprakész információval rendelkezzen a különböző banki akciókról." - tette hozzá Bánfalvi László.
Most közölte az ügyészség: elutasították a gyanusítottak panaszait a Matolcsyt is érintő nyomozásban
A nyomozás Simor Andrásnak, az MNB Matolcsy Györgyöt megelőző elnökének egy interjúja alapján indult áprilisban.
Egy vagyont bukhat, aki ezt benézi: ezen a rejtett buktatón úszhat el a magyarok kedvenc lakáshitele
Az idei év első felében is a támogatott lakáshitelek tartották mozgásban az ingatlanpiacot:
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







