16 °C Budapest

Ki fizet a bankkártya-csalás áldozatainak? A bankok nem igazán...

Pénzcentrum
2009. január 26. 13:00

Korábban az úgynevezett chip and PIN kártyákról úgy gondolták a szakemberek, hogy biztonság terén verhetetlen lesz, mára azonban bebizonyosodott, hogy a csalók számára ez sem jelent akadályt. A bankok ennek ellenére egyre kevésbé fizetnek a csalások áldozatainak, különösen most, mikor minden a költségcsökkentésről szól!

Nagy-Britanniában a Pénzügyi Ombudsman Szolgálat (FOS) jelenleg 125 esettel foglalkozik, ahol ügyfelek panaszoltak be a bankokat, amiért nem azok térítik vissza bankkártya-csalás során eltulajdonított pénzüket, holott véleményük szerint önhibájukon kívül estek csalás áldozatául.

A hatályos szabályok értelmében ugyanis csak akkor fizeti vissza a bank az ilyen módon eltulajdonított pénzt, ha a bankkártya tulajdonos kellően elővigyázatos volt, például nem írta fel egy fecnire a PIN-kódját, vagy nem kérte meg ismerősét, hogy vegyen fel helyette pénzt.

Ennek ellenkezőjét ugyan a banknak kell bizonyítania, azonban a kellő körültekintőség, és elővigyázatosság meglehetősen szubjektív fogalom, így aztán nem is csoda, hogy egy-egy vita, illetve vizsgálat akár hónapokig is elnyúlhat, és még akkor sem biztos, hogy az ügyfél igazáról győződnek meg.

Szakértők szerint a szabályok annyira homályosan vannak lefektetve, hogy a bankok folyton találnak kifogást, hogy miért az ügyfél hibájából történt meg a csalás. Egy 59 éves brit férfi például 2005 óta pereskedik egy bankkal 1500 fontja ügyén, amit akkoriban vettek le a bankszámlájáról ismeretlenek, hat alkalommal egy ATM-ből. A bank szerint azonban ők voltak a hibásak, mivel az elkövetők ismerték a PIN-t.

A férfi szerint azonban úgy kerülhetett illetéktelenekhez a kód, hogy egyszer bankkártyás fizetésnél az eladó elkérte a kártyát, hátravonult vele, majd visszahozta egy leolvasóval együtt, amibe beütötte a PIN-kódot, így másolhatták le a kártyát, és szerezték meg hozzá az azonosítót. A bank szerint azonban az eredeti kártyával vettek le pénzt az automatákból. Nehéz helyzet.

Persze sok más hasonló eset is napvilágot látott, ahol szintén chip and pin, vagy mágnes csíkkal, és chippel ellátott kártyával követtel el csalást, és a bank szintén azt állítja, hogy az ügyfél hibájából történt az eset.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hazánkban is hasonló szabályok vonatkoznak a bankkártyával elkövetett csalásokra, amit alapvetően a pénzforgalomról szóló kormányrendelet szabályoz. Ennek értelmében:

- a kártyabirtokos köteles haladéktalanul bejelenteni a kibocsátó banknak, ha kártyáját eltulajdonították, vagy bármiféle rendellenességet észlel,
- ha a kár nem a kártyabirtokos szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása folytán következett be, akkor a birtokos a bejelentés megtételét megelőzően bekövetkezett kárt legfeljebb 45 ezer forintig viseli,
- a bejelentést követően keletkezett kárt a kibocsátó viseli.

Fontos tehát kiemelni, hogy a kibocsátó mentesül felelőssége alól, ha bizonyítja, hogy a kár a kártyabirtokos szándékosan vagy súlyos gondatlansággal okozott szerződésszegése folytán következett be.

PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. október 12. 10:01
Autóbefektetés: mítosz vagy valóság? Minden évben rengeteg hír jelenik meg az autóbefektetés témakör...
Bankmonitor  |  2026. október 12. 09:40
A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilág...
Holdblog  |  2026. október 10. 09:42
Highway to Hell. Főzöm szegény békát. Ötven celsius foknál már szemrehányóan néz rám. Ekkor leveszem...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 12. hétfő
Miksa
42. hét
Október 12.
Kolumbusz-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?