18 °C Budapest

Átalakul a lízingszakma

Pénzcentrum
2006. november 15. 09:44

A személygépjármű-értékesítés visszaszorulásával átalakul a lízingszakma. Az eddig döntően lakossági finanszírozásra szakosodott lízingtársaságok egyre inkább a vállalkozások felé fordulnak. A gép- és termelőeszköz, valamint ingatlanlízing terület piaci részaránya immár eléri a közvetített eszközök értékének harmadát. A változás trendje annak ellenére folyamatos, hogy az univerzális bankok ma még az ügyfélnek drága, fedezetalapú finanszírozást helyezik előtérbe a kkv-k számára hasznosabb eszközalapú finanszírozással szemben. A gép- és eszközlízing piac a fentiek miatt egyelőre a "független" lízingcégek sikerétől hangos.

Bár a magyar lízingtársaságok kihelyezési volumene a hazai GDP-arányában hasonló mértékű, mint amivel a nyugat-európai piacok büszkélkedhetnek, ám a szakmán belüli hangsúlyok jelentősen eltérnek a fejlettebb lízingkultúrával rendelkező országokétól. Míg 2005-ben Magyarországon a teljes lízingpiac forgalmának 69 százalékát a személygépkocsi finanszírozás tette ki, addig a korábbi EU-tagállamokban e szegmens mindössze 25 százalékos részarányt mutat.

A szakemberek szerint ugyanakkor a tendencia egyre sebesebben változik, amit az autópiac visszaesése kényszerít ki: a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) adatai szerint szeptember végéig a tavalyinál 2,3 százalékkal kevesebb, valamivel több, mint 141 ezer új személygépkocsi talált gazdára Magyarországon. A lízingcégek a harmadik negyedévben, az április-júniusi három hónaphoz képest 8 ezerrel kevesebb, 62 ezer autó finanszírozásához nyújthattak csak segítséget. A személygépjármű-üzletág piaci részesedése a 2006. júniusi 65 százalékhoz képest 58 százalékra csökkent a lízingszakmán belül. A piac szűkülése egyre kockázatosabb finanszírozási konstrukciókat követel meg a szereplőktől, miközben a megtérülési mutatók folyamatosan romlanak. Az értékesítési volumen csökkenésével párhuzamosan egyre több lízingcégnél jöhet el az a pont, ahol a tulajdonosok már nem fogadják el, hogy a verseny révén kialakult alacsony kamatszint mellett irreálisan magas jutalékköltségek mellett tartsák meg pozíciójukat a lízingpiacon.

Kiss Zoltán a Hypo Alpe-Adria Leasing Cégcsoport vezérigazgatója szerint "az elmúlt másfél-két év magyar lízingpiaci trendjei alapján egyértelműen megállapítható, hogy a személygépkocsi finanszírozás túlsúlyának fokozatos visszaszorulásával párhuzamosan, mindinkább előtérbe kerül a termelőgép-, az ingatlan és a luxuscikk-finanszírozás".

A finanszírozók útkeresése érhető utol azokban a mutatókban, amelyek szerint az elmúlt időszakban mind nagyobb a piaci mozgás a termelő gépek, az ingatlanok és az egyedi, speciális eszközök, mint például hajó, repülő üzletágban a hazai lízingszakmán belül. A Magyar Lízingszövetség adatai szerint gép- és berendezés lízing egy év alatt 20 százalékkal bővült, a 2005. szeptemberi 92 milliárd forint után idén 110 milliárd forintot meghaladó eszköz beszerzésére nyílt lehetőség a lízingcégek segítségével. Ezzel a teljes eszközállományon belül immár 14 százalékos részt mondhat magáénak ez az üzletág. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy a 15 százalékkal növekvő teherautó lízing, valamint a hihetetlen mértékben fejlődő ingatlanlízing üzletág együttesen mintegy 210 milliárd forintos eszközállománnyal bír, elmondható, hogy a vállalati ügyfelekhez kapcsolódó eszközlízing súlya immár a lízingszakma teljes, 900 milliárd forintot meghaladó üzleti volumenének harmadát teszi ki. (Az ingatlanlízing 80 milliárdos eszközállományához a részben magáncélú lakáslízing hozzájárulása nem éri el a 10 milliárd forintot.)

Értékesítési ellentét

A magyarországi gép- és eszközlízing furcsa helyzetét mindennél jobban jellemzi az, hogy miközben általános az a vélemény, hogy a többletfedezetet nem kívánó, tisztán eszközalapú finanszírozás óriási lehetőséget jelent a tőkeszegény kis- és középvállalkozások finanszírozásában, a hazai gyakorlatban a mai napig nem alakult ki a kockázati súlyozású értékesítés. A hazai kereskedelmi bankok - noha többségük portfóliójában ott található a lízingtársaság is - továbbra is a lízinghez képest magasabb kockázatú beruházási hiteleket kínálják a kis- és középvállalatok részére. A banki értékesítési versenyben a lízing diszpreferált: a pénzintézeti üzletkötők az esetek döntő többségében arra vannak ösztönözve, hogy ügyfeleiknek a banki termék-kínálatból ajánljanak finanszírozási megoldást, míg a lízing mint alternatíva gépjármű/teherautó-beszerzéskor kerülhet előtérbe, hiszen bármely gép/berendezés, vagy akár ingatlan lízingfinanszírozás is helyettesíthető egy beruházási hitellel.

Számos meghatározó pozícióval rendelkező bankcsoport lízingcége szinte jelentéktelen teljesítményt nyújt gép, berendezés oldalon, holott csoportszinten a lízing biztosítéki előnye megkérdőjelezhetetlen: szükség esetén az eszköz értékesítését gyorsabban és hatékonyabban tudják megoldani, hiszen az eszköz a lízingcég tulajdonában van, és kialakított másodpiaci kapcsolatrendszereken keresztül gyorsan, megfelelő áron értékesíteni lehet azt. A fentiek miatt a lízingcégek jelentős hangsúlyt fektetnek az eszközök kereskedőivel kialakítandó partneri viszonyra. Teszik ezt nemcsak az új ügyletek megszerzésének reményében, hanem a fennálló finanszírozásaik biztosításáért is.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A piac ugyanakkor kétségtelenül mozog, amit mindennél jobban bizonyít az, hogy egyre több "nem banki" szereplő hasít ki magának értékelhető részt a teljes gép/berendezés piacból. A fenti, bankcsoporton belüli ellenérdekeltség ugyanis ezen cégeket nem terheli. Amíg pedig a komoly értékesítési hálózattal rendelkező nagy bankok nem ismerik fel ezt a helyzetet, kitűnő lehetőséget adnak a kisebb cégek komoly lízingpiaci térnyeréséhez.

Előtérben a globális előnyök

A fentiek jegyében talán nem véletlen, hogy a gép- és eszközlízing piacon mindeddig nem a nagy banki lízingcégek uralják a piacot. Míg az új autó finanszírozás területén az első öt lízingcég között egyedül a Lombard Lízing szerepel nem univerzális banki leánycégként, addig az eszközlízing rangsorban csak a CIB és a Budapest Bank képviseli nagybanki réteget, míg a piac legnagyobb szeletét kizárólag erre az üzletágra specializált lízingcégek uralják. Ezen cégek jelentős része is banki kézben van, ám számos esetben tevékenységük független a Magyarországon meglévő banki leánycégtől. Az érintett lízingcégek kellő alapossággal közelítették meg a területet, és jellemzi őket a nagyfokú specializáció is. Erre azért van szükség, mivel az eszköz alapú finanszírozás kockázatainak csökkentéséhez elengedhetetlen az eszköz másodlagos piacának a biztosítása is. Épp ezért gyakori, hogy egy-egy üzletágban jelentős piaci súllyal bíró lízingcég - akárcsak a gépjármű kereskedők esetében - ma már a kereskedő, értékesítő céget is finanszírozza, ám cserében joggal várhatja el, hogy a finanszírozási szerződés felmondása után visszavett gépeket az adott értékesítési hálózat segítségével gyorsan tovább lehet adni.

Bizonyos iparágakban és termékek esetében ugyanakkor a szerény hazai felvevőpiac megköveteli, hogy a területen jelen lévő társaságok az eddiginél jobban használják ki az uniós csatlakozás nyújtotta lehetőségeket, és a magyarnál lényegesen nagyobb EU-piacra irányítsák azon eszközök másodlagos forgalmát, amelyek itthon egyediségük miatt nem - vagy csak nagy nehézségek árán - tudnának új vevőt találni. Ebben nagy segítséget jelent, hogy a gép- és eszközlízing területén mozgó "specialisták" jelentős része saját hazájában is általában ugyanazon iparágakban bír jelentős finanszírozói pozíciókkal, mint itthon.

"A lízingcégek és a termékek meghatározó gyártói között kialakult, országokon átívelő kapcsolat mindkét fél számára hasznos: a gyártó olyan új piacokon tud megjelenni a finanszírozó támogatásával, ahol egyedül nehezen tudná megoldani az értékesítést, míg számunkra, lízingcégek számára partnerünk stabilitása, megbízhatósága garanciát jelent az eszközök minőségére, s másodpiaci értékesítésére. Ezzel a finanszírozás kockázatmentesebbé válik, ami ügyfeleink számára kedvezőbb kamatokat és/vagy magasabb finanszírozási hányadot biztosít" - mondta el Kiss Zoltán.

PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 25. 08:00
A városi zöldterület önmagában nem egyenlő az élőhellyel. A kutatások egyre inkább azt mutatják, hog...
KonyhaKontrolling  |  2026. szeptember 25. 07:40
Már sokat írtam arról, hogy a megtakarítási egységgel egybekötött biztosítás nem jó konstrukció. Leg...
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 07:07
Hont András reagált a Media1 cikkére, amely Perintfalvi Rita közlése alapján arról számolt be, hogy...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 24. 15:00
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk átlaggal, azonban ez kevésbé reprezentatív, mert az á...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 25. 07:04