Az ünnepek alatt sok gazda elköveti azt a hibát, hogy túleteti házikedvencét, vagy olyan ételekkel kínálja meg, amelyek számára kifejezetten mérgezőek lehetnek.
A videó külön érdekessége, hogy épp két hazánkban invazívnak számító faj küzd egymással. Ahogy a fekete törpeharcsa, úgy a nagy kárókatonák is szintén jelentős kárt tesznek a hazai halgazdaságokban.
„Ha csak rövid időd van elcsendesedni és közelről csodálni a vadvilágot Tatán, irány a vár és környéke, ahol a langyos vizű karsztforrások menedéke most is várja az érkezőket. Táplálkozó- és pihenőhely, sok érdekes faj testközelből. Nekem ma alig 40 percem volt minderre” – írta Ballabás Gábor geográfus, aki közösségi oldalán osztott meg gyönyörűséges képeket és videókat a tatai Öreg-tóról.
Az egyik videóban - amit a Pecaverzum bökött ki - épp azt láthatjuk, ahogy a kormoránok törpeharcsa-lakomát rendeznek. Egymás után buknak le a víz alá, és jönnek fel hallal a szájukban:
Egy másik videóban egy dankasirály próbált megküzdeni egy törpeharcsával, kisebb erőlködés után végül legyűrte.
Csak a jég csúszik. A törpeharcsa úszókban lévő tüskéi életveszélyesek még egy éhes dankasirálynak is
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
– magyarázta Ballabás Gábor.
A törpeharcsa és a kárókatonák is komoly problémákat okoznak
A fekete törpeharcsa Észak-Amerika középső és keleti részéről származó invazív halfaj, amely a 19. század végén került Európába. Magyarországra az 1980-as években, Olaszországból telepítették be. Mivel hazánk vizeinek környezeti feltételei kedveznek ennek a fajnak, gyorsan elterjedt, és mára az ország teljes területén jelen van. A törpeharcsa évtizedek óta komoly problémát okoz a Balaton és más vizek ökoszisztémájában. Ezeket a halakat hatalmas seregekben támadva varsákkal gyérítik, hogy csökkentsék populációjukat. A faj közvetlen ragadozással veszélyezteti az őshonos halakat, jelentős ökológiai károkat okozva.
Ezzel párhuzamosan a nagy kárókatonák, amelyek szintén invazív ragadozónak számítanak, szintén jelentős kárt tesznek a halgazdaságokban. Ezeket a madarakat évente engedéllyel gyérítik, hogy mérsékeljék a halállományra gyakorolt nyomást - erről a HelloVidék itt írt nemrégiben.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








