A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
Tegnap hajnalban érkezett bejelentés arról, hogy egy 15 éves lány egy pécsi ingatlanban titokban szülte meg a gyermekét, majd a csecsemő meghalt. A rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit – olvasható a police.hu oldalán.
A lap információi szerint a gyermek élve született. Felmerült a gyanú, hogy a gyermek halálát idegenkezűség okozta, ezért a rendőrök a 15 éves lányt előállították, emberölés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.
Az ügyben az eljárást szakértők bevonásával folytatja a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrök büntetőeljárás keretében vizsgálják az eset körülményeit.
A pécsi Gandhi Gimnázium kollégistája lehetett a lány
A Szabad Pécs úgy tudja, a pécsi Gandhi Gimnázium kollégistája az a 15 éves lány, akinek csecsemője elhunyt, és a rendőrség nem zárta ki azt sem, hogy idegenkezűség történt. A lap nem hivatalos forrásokból arról is értesült, hogy a gyerek koraszülött volt, és a tinédzser lánynak sikerült titokban tartania terhességét.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







