A Pénzcentrum 2024. május 11.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, az EuroJackpot nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 1,26 százalékkal, 672,22 ponttal emelkedett, 54 012,06 ponton zárt a hét utolsó kereskedési napján. A heti részvénypiaci forgalom 44,48 milliárd forintra nőtt az előző heti 41,61 milliárd forintról, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek.
A BUX enyhe emelkedéssel kezdte a hetet, a befektetők ekkor már a féléves vállalati jelentések megjelenésére készültek. A kereskedés lendülete a hét közepén megtört, ezzel egy időben a nyugati tőzsdék is rosszul teljesítettek, a nemzetközi hangulat kedvezőtlenné vált. A belföldi visszaesés nem volt tartós, a vevők csütörtökre visszatértek a piacra, a BÉT jobban is teljesített az európai átlagnál. A tőzsdeindex a hét utolsó napján szintén emelkedéssel fejezte be a kereskedést.
A vezető részvények árfolyamát a vállalati jelentéseket megelőző várakozások határozták meg. A Mol és a Richter eredményei a vártnál kissé jobban alakultak, és a szakértők szerint a legnagyobb forgalmú kibocsátó, az OTP is kedvező adatokat tehet közzé a jövő héten. Összességében a Mol és a Richter technikai képe semleges, a jelentések nem befolyásolták jelentősen a társaságok árfolyamát - írta összefoglalójában az Equilor Befektetési Zrt.
- A legjelentősebb, 2,91 százalékos, 375 forintos emelkedést az OTP érte el a héten, árfolyama pénteken 13 275 forintig, heti forgalma 27,014 milliárd forintig jutott.
- A Richter részvényei 1,71 százalékot, 150 forintot erősödve 8915 forinton fejezték be a hetet, forgalmuk meghaladta a 7,345 milliárd forintot.
- A Magyar Telekom egy hét alatt 1,42 százalékot, 6 forintot emelkedett, záró árfolyama 427,5 forint, heti forgalma megközelítette a 600 millió forintot.
- A Mol-részvények értéke 1,44 százalékos, 40 forintos csökkenéssel 2738 forintra gyengült 8,386 milliárd forintos heti forgalom mellett.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,85 százalékkal, 33.95 ponttal emelkedve 4027,73 ponton fejezte be a hetet.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- A vezérkari főnök szerint a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra - a nap hírei
- Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…
- Nagyon boldog lehet, aki ezekre a számokra tippelt
- Berlinben több mint ezren tüntettek a villanyautók ellen
- Donald Tusk: az orosz fokozzák a Lengyelország elleni hibridháborút
- Szegeden folytatódott a kajak-kenu válogatott diadal sorozata