20 °C Budapest
Modern office building close up in Hong Kong

Durván elszállhatnak az üzemanyagárak: itt már nemigen van optimista forgatókönyv

2022. január 19. 10:50

Sajtótájékoztatót tartott az Erste Bank, az eseményen pedig a Pénzcentrum is jelen volt. A bank egyik vezetőjének valamint adott téma neves szakértőjének részvételével tartott eseményen az idei piaci kilátásokról, az olaj- és gázárak alakulásáról, valamint az ESG-befektetésekben rejlő lehetőségekről is szó esett. 

Idén sem számíthatunk az olaj- és gázárak számottevő csökkenésére, a drága energiahordozók miatt pedig a korábban megszokottnál magasabb infláció is tartósabban maradhat velünk, mint amire korábban számítani lehetett. Ciklikus fellendülést látni és 2022 mindenképp egy felívelő év lesz. A kereslet az Omikron ellenére folyamatosan is nő, az év végére pedig a 100 millió hordó felettit is elérheti.

A kínálat ellenben meglehetősen rugalmatlan. Az OPEC-nél úgy látszik elfogyóban vannak a tartalékok. Iránt sem engedik ki ugye a piacra. Ha velük sikerülne megyegyezni, amire valószínűleg idén már nem kerül sor, az részleges megoldást jelenthetne. 

Az olaj világpiaci ára az idei első félévben 80-90 dollár között alakulhat, és ez a szint az év második felében akár tovább is emelkedhet az olajpiacot jelenleg jellemző többletkínálat eltűnésével. A mostani, 85 dolláros ár egyébként rég nem látott csúcs. Uoljára 2014-ben volt egy hordó olyan drága, mint most. Ráadásul nagyon erős a dollár, így egy 100 dolláros csúcs elérése reálértéken nagyon magas árakat jelentene, ami a korábbi becsléseknél is erősebben kihathat a keresletre – mondta el Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője az Erste Befektetési Zrt. és a Random Capital Zrt. közös sajtótájékoztatóján.

Az európai gázpiacon a tavaly év végi nyomás ugyan mostanra enyhült valamelyest, az árak azonban továbbra sem nevezhetők alacsonynak, jelenleg a 2020-as átlagár 6-7-szeresén folyik a kereskedés. Az európai gázkereslet növekedése folytatódhat a gazdasági kilábalás és az energiafordulat, vagyis az atom- és szénerőművek leállítása miatt.

Az olaj- és gázipari részvények továbbra is alulárazottak, így a kisbefektetőknek is érdemes ezekben gondolkodni, de a német atomerőművek bezárása miatt ajánlott megnézni a nukleáris energiával foglalkozó kanadai és francia cégek papírjait, illetve a megújuló energiaforrások területén is több jó befektetési lehetőség kínálkozik – tette hozzá Pletser Tamás.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az inflációs nyomásra reagáló jegybanki szigorítások ellenére továbbra is jelentős szabad pénzmennyiség keresi a helyét a világban. Így a részvénypiacokon van tér a növekedésre. Tavaly a hagyományos energiaszektor mellett a bankok, valamint a kereskedelmi cégek és az ingatlantársaságok teljesítettek jól.

Az idén érdemes figyelni azokra az értékalapú (value) cégekre, amelyek inflációs környezetben képesek áremelést érvényesíteni a fogyasztók felé, a szektorok tekintetében pedig az ipar, technológia, fogyasztás és egy csillapodó pandémia esetén a turizmushoz köthető iparágak lehetnek érdekes célpontok” – fogalmazott Varga Ádám, Advisory desk és termékfejlesztési vezető. 

Hozzátette: Az idén is van potenciál az ESG, vagyis a társadalmi és környezeti hasznosságot figyelembe vevő részvényekben. A befektetők egyre nagyobb része már nem „csak” hozamot vár a pénzétől, hanem azt is, hogy valamilyen jó környezeti vagy szociális célt is szolgáljon. A bank befeketetési üzletágánál az ESG-befektetések aránya eléri a 10 százalékot, szemben a másfél százalékos piaci átlaggal.

Az Erste Alapkezelő jelenleg hét fenntartható befektetési alapot működtet, amelyek nettó eszközértéke tavaly év végén meghaladta a 30 milliárd forintot. Az Asset Management üzletág 19 ESG-alapjában ezen túl további közel 170 milliárd forint hazai befektetést kezeltek 2021 végén. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 1. 19:37
A BRFK mellett a Media1-hez is eljuttatta Pataki Tamás médiavállalkozó - a jelenleg engedélyeztetés...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 1. 17:09
Lett egy új cégem áprilisban, és rekord osztalékot kaptam.VáltozásokAutomatic Data Processing, Inc....
iO Charts  |  2026. május 1. 11:58
Mit tartalmaz a tőzsdéről jelentem rovat? A Dino Polska részvény árfolyama a 2024-es szintek alá ese...
Holdblog  |  2026. május 1. 11:16
A történelem válságai rendre átírták, ki és miért vásárol műalkotásokat, de egy mindig biztos volt:...
NAPTÁR
Tovább
2026. május 2. szombat
Zsigmond
18. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem