7 °C Budapest
New highrise apartment buildings under construction - UK cimlapi

Meg sem látszik az alapanyag-drágulás az építőiparon: egyre csak húzzák fel a házakat a semmiből

2021. október 14. 14:32

Idén augusztusban az építőipari termelés volumene több mint 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értékét. Az ágazat 2020 nyár végétől fokozatosan ledolgozta a tavaly tavaszi kiesést - mondta el a Központi Statisztikai Hivatal adatait értékelve Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, 2010-hez képest a szektor termelése közel 62 százalékkal bővült, ezzel Magyarország továbbra is első a régióban. 

Egy év alatt 10,2%-kal nőtt, az előző hónaphoz képest 5,8%-kal csökkent az építőipari termelés volumene
2021 augusztusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 10,2%-kal meghaladta az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az épületek építése 16,3, az egyéb építményeké 2,4%-kal magasabb volt a 2020. augusztusinál. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a júliusi, magas bázishoz mérten 5,8%-kal kisebb lett.

2021 augusztusában az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületeké 16,3, az egyéb építményeké 2,4%-kal. Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 32,4%-kal bővült a termelés, az egyéb építmények építésében 0,3%-kal csökkent. A speciális szaképítésé 3,7%-kal haladta meg az egy évvel korábbit - írta a KSH.

A ITM közleméye szerint tavaly augusztushoz képest az épületek építésében közel harmadával nőtt a termelés. Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene ötödével-negyedével haladta meg a 2020-as adatot. A hazai cégek közel 40 százalékkal több szerződést kötöttek meg, az egyéb építmények építésére vonatkozóknál majdnem másfélszeres a bővülés. A jó eredmény elérésében fontos szerepe van az építőipari termékek legutóbb januárig meghosszabbított kiviteléhez kapcsolódó regisztrációs kötelezettségének. 

A megkötött új szerződések volumene 39,9%-kal nőtt, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 23,3%-kal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 138,4%-kal nagyobb volt a 2020. augusztusi bázisnál. Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene 22,1%-kal meghaladta a 2020. augusztus végit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 24,0, az egyéb építményeké 20,8%-kal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

2021 első nyolc hónapjában az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés 9,8%-kal emelkedett.

Elmaradt a várakozásoktól a szektor?

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint augusztusban a várakozásoktól elmaradva 10.2%-kal nőtt az építőipar árhatástól megtisztított termelési volumene az előző év azonos időszakához képest. Az építőipar idei legnagyobb kihívása az elszabaduló alapanyag-ellátási és áremelkedési problémákkal való szembenézés lesz, ami jelentős kínálati problémákat okoz az iparágban, aminek csúszások, kivitelezési viták és elhalasztott beruházások lehetnek a következményei, miközben a kereslet továbbra is erős, mind magán, mind állami oldalról az elemző szerint.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

"Az EBI Építésaktivitás alapján 2021 első félévében némi meglódulással 1398 milliárd forintnyi értékben kezdődtek meg kivitelezések, ami 20 illetve 18 százalékos növekedés az előző két év azonos időszakához képest. Várakozásunk szerint valamivel 10% feletti visszapattanás lehet idén az iparágban, de az iparági teljesítmény látható havi volatilitása és a nyár óta felszínre került problémák miatt jelentős a bizonytalanság. A válság előtti 4500 milliárd forintos kibocsájtási szintet elérni próbáló építőipar helyreállásában az erős piaci kereslet mellett szerepe van az államilag támogatott lakásfelújításnak illetve a szerződésállományok alapján ismét élénkülő anticiklikus állami megrendeléseknek, így jelenleg alapvetően a kínálati oldalon találhatóak problémák, amik erőteljes inflációval párosulnak.

Eközben a lakáshitel kihelyezések továbbra is töretlenül emelkednek és új rekordokat érnek el hónapról hónapra, így inkább elsősorban a külföldi befektetői kereslet csökkent a hazai ingatlanpiacon, de ingatlanirodák tapasztalatai alapján ez a kereslet is visszatérni látszik, ha egyelőre kisebb volumenben is. A szoros határidőkhöz kötött 3 millió forintos felújítás támogatási program, a visszavezetett 5%-os újlakás ÁFA, a CSOK támogatások illetve az illetékmentesség is érdemben tovább fűti az ingatlanpiacot és az építőipari konjunktúrát idén és jövőre, mivel a bizonytalanságok miatt minden szereplő a minél gyorsabb kivitelezésben érdekelt.

Összességében a tavalyi pandémiás év után idén minden valószínűség szerint jobb éve lesz az építőiparnak a jelentős beszerzési problémák, csúszások és az évek óta tartó erőteljesen bérinfláció folytatódása ellenére is. Iparági tapasztalatok alapján ebben némi enyhülést már szeptemberben hozott az építőipari alapanyagok >>exportkorlátozása<< is, ami a világpiaci árak mérsékelt ütemű normalizálódása mellett segíti a hazai árak elfogadhatóbb tartományba való visszatérését, bár a korábbi, év elején látott árakhoz való visszatérés nem valószínű, ami fokozhatja az elhúzódó kivitelezési vitákat."

Az építőipari termelés

Forrás: KSH
Forrás: KSH

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem