Közel negyvenezer magyar érintett: erre neked is rámehet az egészséged
Így kerülheted el a bajt.
Így kerülheted el a bajt.
Tízből hárman ráadásul érintettek.
Már folynak a tárgyalások.
Magyarországon is bőven lenne min javítani.
A gyógyszerekhez való hozzáférés bővítésére lenne szükség.
A százezer főre számított rákbetegség okozta halálozásban majdhogynem dobogósok vagyunk.
Ez meglátszik az allergiagyógyszerek eladási adatain is.
Legalábbis ezt állítja egy új tanulmány.
Ha nem történik valami, összeomlik a családorvosi rendszer.
Van olyan intézmény, amelynek már a 2 milliárdot is meghaladja az adóssága.
Orvosi igazolásra lesz csak szükséged.
Nagyon egyszerű, hogy mire kell figyelni.
Az idősek vannak a legnagyobb veszélyben.
Nincs olyan, hogy indokolatlan eset.
Kétszer is gondold meg, hová mennél dolgozni.
Kiderül, ki költi a legtöbb pénzt piára.
Mutatjuk, miért lett belőlük népbetegség.
Tízszer annyian betegedtek meg tavaly, mint az azt megelőző évben.
Más betegeknek is jól jöhet.
Mutatjuk, mit vegyél!
Több ezer magyar gyógyulását segíthetnék a készítmények.
Nehéz napok várnak az érintettekre.
A legtöbb új terápiát az onkológia területén végzik.