Most érkezett: elkapta a koronavírust Majka - videón az ijesztő bejelentés
Azt is elárulta, hogyan.
Azt is elárulta, hogyan.
A tavaszi, drasztikus járvány elleni intézkedések után az ősziek ideje jött el.
Bizakodóak az elemzők.
A koronavírus járvány egyértelműen felszálló ágban van Magyarországon, és sajnos a következő hetekben is nagyon sok új betegre lehet számítani.
A legrosszabb forgatókönyvre is készülnek.
Megkezdődnek a tesztek.
Ez nem hangzik jól.
Több mint százan hunytak el.
Pedig nincs mit tenni.
98 óvodát kellett bezárni.
Vörös színt kaptunk a nemzetközi járványlistán.
Szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene 2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.
Egész Európában hasonlóak a folyamatok.
A felvásárlások és a kisebb rendelők megszűnései után a nagy magánklinikáknál összpontosul majd a piac több mint fele.
Az Egészségügyi Tudományos Tanács az egészségügyért felelős miniszter javaslattevő, véleményező és tanácsadó testülete, mely állást foglal és ajánlásokat dolgoz ki.
A délkelet-ázsiai országot eddig szerencsésen elkerülte a koronavírus-járvány.
378-an vannak lélegeztetőgépen.
Interjú Aleksandra Mojsilović New Yorkban élő szerb MI-kutatóval, az IBM Science for Social Good társigazgatójával.
A COVID-19-világjárvány teljesen átformálta 2020-as terveinket.
Több tesztet is végeztek mindkét országban, mint az előző napokban.
Mintegy háromezer mintavételi helyet állítanak fel a hét végén.
Semmi szükség arra, hogy hónapokra előre betárazzuk a lisztet vagy a cukrot.
A Pedagógusok Szakszervezete nyílt levélben kéri a tanárokat, hogy jelezzék az Emberi Erőforrások Minisztériumának a koronavírus okozta megbetegedéseiket, amivel pont kerülhetne a 100 százalékos körüli vita végére.
Összeszedtük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat.