Bár az elmúlt években valamelyest javult a magyar háztartások anyagi helyzetének megítélése, a mindennapi megélhetés továbbra is komoly kihívást jelent.
Bármely faj idegsejtjeinek azonosítására és teljes RNS-készletének meghatározására alkalmas új eljárást dolgoztak ki a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (HUN-REN KOKI) kutatói – közölte a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat szerdán.
A HUN-REN KOKI Hrabovszky Erik vezette Reproduktív Neurobiológia Kutatócsoportjának tagjai, Göcz Balázs és Rumpler Éva megosztott első szerzőségével a Journal of Biological Chemistry című folyóiratban publikált tanulmány egy széleskörűen alkalmazható új módszert kínál az idegsejtek működésének megértéséhez - hangsúlyozták a közleményben.
Mint írták, a szervezetünket felépítő valamennyi sejt ugyanazt a DNS-készletet tartalmazza, az egyes sejttípusok különbözősége a DNS-ről átíródó RNS-molekulák sokféleségében rejlik. Az egyes sejtcsoportokra jellemző RNS-átirat, azaz transzkriptom a sejt típusától és anatómiai elhelyezkedésétől függ, és életünk folyamán állandóan változik.
A szaporodási funkciókat az agy gonadotropin-felszabadító hormon (GnRH) tartalmú idegsejtjei szabályozzák. A GnRH idegsejteket jellemző RNS-készletet, vagyis génkifejeződési profilt régóta próbálják megismerni. A korai módszereket a kis áteresztőképesség és alacsony érzékenység jellemezte. A későbbiekben megjelenő chipalapú technikák ugyan már jóval teljesebb képet mutattak a sejtekre jellemző RNS-miliőről, de korántsem teljeset.
A Reproduktív Neurobiológia Kutatócsoport tagjainak korábbi módszertani fejlesztése a szövettani metszetekből lézer mikrodisszekcióval (LCM) kinyert idegsejtekből újgenerációs szekvenálással tette lehetővé az RNS-készlet meghatározását. Ehhez a módszerhez azonban a vizsgálni kívánt idegsejttípusban fluoreszkáló fehérjét termelő egerekre volt szükség.
A mostani fejlesztés ezt az akadályt elhárította. A kutatók a többlépéses jelölési technika (immunhisztokémia) során – ilyen módon még soha nem alkalmazott RNS-megőrző adalékanyagokat használva – sikeresen megőrizték az amúgy igen sérülékeny RNS-molekulák épségét. A lézer mikrodisszekcióval összegyűjtött GnRH idegsejtek RNS-készletét nagy áteresztőképességű és magas érzékenységű újgenerációs szekvenálással jellemezték.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az új eljárás legfontosabb előnye, hogy lehetővé teszi bármely faj idegsejtjeinek láthatóvá tételét. Ezt a kutatók patkányok GnRH sejtjeinek vizsgálatával igazolták. Az egér és patkány GnRH idegsejtekben 13-14 ezer jellemző RNS-átiratot azonosítottak.
Kiemelendő felfedezés, hogy 28 olyan átiratot találtak, amelyek szerepet játszhatnak az emberi meddőségben. Ez az eredmény is hozzájárult ahhoz, hogy a kutatók jelenleg bonctermi szövetmintákból származó emberi idegsejtek teljes RNS-készletének feltárásán dolgoznak - mutattak rá a közleményben.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







