Harmincnégyre nőtt az agyhártyagyulladásos esetek száma Nagy-Britanniában, a fokozott kereslet miatt országszerte hiány van a B csoportú meningococcus-oltásból.
Már Pomázon is megszűnt a háziorvosi ügyelet, de egy helyi orvos talált megoldást a sürgős eseteknek.
Egy héttel ezelőtt Pomázon is megszűnt az állandó háziorvosi ügyelet, ami komoly feszültséget okozott a lakosok körében - számolt be erről az ATV. Az ok annyi, hogy Pomázt is utolérte a háziorvosi és a sürgősségi ügyeleti rendszer átrendezése, emiatt pedig a diszpécsert kell hívni sürgős esetben.
Egy helyi háziorvos, Csiba-Tóth Csaba azonban úgy döntött, hogy tagdíj ellenében kiterjeszti rendelési idejét, amit a sürgős eseteknek tartana fenn. Mivel a jogszabályok értelmében nem tehetné ezt meg hivatalosan, így egy egészségklubot alapít, ahová tagdíj ellenében lehet majd csatlakozni. A helyiek arról panaszkodtak, hogy az ügyeleti rendszerben a diszpécser sokszor elérhetetlen, illetve nem jutottak vele dűlőre akkor sem, ha éppen felvette a telefont.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







