Néhány területen Magyarország uniós összevetésben is kiemelkedően sokat költött: gazdasági ügyekre, kamatokra és kultúrára, sportra, vallásra.
Szerdai postájával számíthat a belügyminiszter a háziorvosok levelére, amelyben azt kérik, hogy a mellettük dolgozó ápolók, körzeti nővérek béremelésére szolgáló kormányzati támogatást, címkézve, kizárólag bérre költhető összegként juttassák el a praxisoknak.
A kormányzat úgy döntött, a vállalkozási formában közellátást nyújtó háziorvosok, házi gyermekorvosok és alapellátó fogorvosok mellett dolgozó szakdolgozók, asszisztensek sem maradnak ki júliustól járó, 18 százalékos béremelésből. A mintegy 7-8 ezer szakdolgozót érintő emelés fedezetét azonban még nem utalta át. Az összeget várhatóan a szeptemberi praxisfinanszírozással küldi júliusig visszamenőleg az egészségbiztosító.
Nyílt levélben azt kéri a belügyminisztertől a háziorvosok, hogy a mellettük dolgozó ápolók, körzeti nővérek béremelésére szolgáló kormányzati támogatást, címkézve, kizárólag bérre költhető összegként juttassák el a praxisoknak.
Az a 2067 kolléga, aki aláírt, biztosan oda szeretné adni teljes összegben a 18 százalékot a munkatársainak. Azért is üdvös lenne, hogy célzottan kapják meg ezt az összeget a praxisok, mert akkor nincsen különösebb adóvonzata, és nem kérdés, hogy ez most akkor mire is van - írja a Népszava.
Az aláírásgyűjtési akciót Keczéry Attila zuglói háziorvos indította el és a praxistulajdonos orvosok több mint harmadának (2067), és 620 asszisztens illetve körzeti ápoló támogatását szerezte meg.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







