Az étkezés utáni enyhe puffadás, különösen rostdús étrend vagy székrekedést okozó ételek fogyasztása esetén normális jelenség.
Halálos kór fenyegeti az idősödő magyarokat: 10-ből 4-en semmit nem tesznek, sokan meghalnak
Magyarországon 10-ből négy 50-69 év közötti nő nem jár rendszeresen mammográfiai szűrővizsgálatra. Ez az arány a 8. legrosszabb az EU-ban. Ez pedig azért különösen veszélyes, mert hazánkban a nőket érintő rákos megbetegedések negyedéért az emlőrák felelős, amit viszont, ha időben észlelnek, szinte teljesen gyógyítható lenne.
A legutóbbi hivatalos adatok szerint 2019-ben az 50-69 év közötti Európai Uniós nők kétharmada (66%) számolt be arról, hogy az előző két évben mammográfiás vizsgálaton vett részt – derült ki a ’European Health Interview Survey-ből’. Az EU-ban tehát átlagosan 10-ből majd 7 nő komolyan veszi a szűrővizsgálatok fontosságát. Igen ám, de az egyes országok prevenciós kedve igencsak eltér egymásétól.
Így például a két éllovas északi országban, Svédországban és Finnországban a megkérdezett, legveszélyeztetettebb korban lévő nők több mint 90 százaléka volt szűrővizsgálaton az elmúlt 2 évben. Svédországban egyenesen 95,2 százaléknyian vallották ezt, de Finnországban is 92,3 százalékos arányt mértek.
Szintén az élen végzett Dánia is a maga 82 százalékával, de nem sokkal maradt le a dobogóról Portugália sem, ott is 80 százalék fölötti volt az arányszám, egészen pontosan 81,1 százalék. Az éllovas országokban tehát elmondható, hogy a veszélyeztetett korú nők közül 10-ből legalább nyolcan, de van ahol majdnem 10-en rendszeresen járnak szűrővizsgálatokra. Nem mindenhol van ez azonban így.
Az összesített EU-s listán ugyanis jól látszik, hogy bőven akadnak olyan nemzetek, amelyek nem érik el az EU-s átlagot. Ilyen ország Magyarország is, hazánkban ugyanis csak az 50-69 évesek 60 százaléka volt az elmúlt 2 évben mammográfiai vizsgálaton.
Összetettben ez a 8. legrosszabb aránynak minősül.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a legveszélyeztetettebb korosztályú magyar nők közül csupán 10-ből 6-an foglalkoznak minőségben is a prevencióval. Ez pedig nagyon veszélyes, főleg annak tudatában, hogy az emlőrák korán felfedezve csaknem teljesen gyógyítható, ráadásul úgy, hogy a korai stádiumban nagyobb az esélye annak is, hogy az emlőket is meg tudják menteni.
Ehhez képest még Magyarországnál is bőven vannak, akik rosszabbul teljesítenek. Egészen pontosan 4 olyan EU-s ország is van, ahol 50 százaléknál is kevesebb a preventív vizsgálatokra járók aránya. Ezek sorrendben: Lettország, Észtország, Bulgária, Románia. Romániában ráadásul annyira súlyos a helyzet, hogy az 50-69 éves nők mindössze 9,2 százaléka volt az elmúlt 2 évben mammográfiai vizsgálaton. Ez 10-nőből még egyet sem jelent.
Rengetegen halnak bele Magyarországon
A Magyar Rákellenes Liga adatai szerint a világon szinte sehol máshol nem halnak meg annyian rákban, mint Magyarországon. Ráadásul a nőknél egyértelműen az emlőrák dominál, az összes megbetegedés negyedét ez teszi ki. Ezt követi a vastagbél és a tüdő. Fontos kiemelni, hogy a szakértők szerint a rendszeres önvizsgálattal és szűrővizsgálatokon való részvétellel a halálos kimenetelű esetek nagyjából egyharmada megelőzhető lenne.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.