Tíz éve egy átlagos lakás értéke nagyjából 3-4 új autóéval ért fel, mostanra ez az arány 7-8-szorosra nőtt.
Vasárnap éjfélig tart a kijárási korlátozás a fővárosban. Hétfőtől ugyanazok az intézkedések lépnek életbe, mint május negyedikén vidéken.
Eltörlik a kijárási korlátozást Budapesten, mert a napokban többen gyógyultak meg, mint ahányan megbetegedtek - mondta Gulyás Gergely az M1-en, miután Orbán Viktor is ugyanezt jelentette be. A kancelláriaminiszter kifejtette, a döntést szakértőkkel vitatták meg, bíznak benne, hogy eztán is mindenki be fogja tartani a meghozott intézkedéseket.
A fővárosi intézkedésekről elmondta:
Ezt követően is kötelező lesz a védőtávolságot betartani, boltokban, tömegközlekedésen maszk viselése is kötelező. A közterületek, parkok, játszóterek látogathatók védőtávolság betartása mellett.
A piacok rendjéről az önkormányzatok ettől eltérően is rendelkezhetnek. Valamennyi üzlet nyitvatarthat, a venéglátóhelyek teraszain, kerthelységeiben lehet tartózkodni. A strandok, fürdők nyithatnak, a szabadtéri múzeumok és az állatkert is kinyithat. A szolgáltatást nyújtó üzletek is nyithatnak. A védőtávolság megtartásáról az üzemeltetőnek kell gondoskodnia.
Szeptemberig nem kell közterülethasználati díjat a teraszok, kerthelyiségek után.
Istentiszteletek, misék tarthatóak, ahogy a polgári házasságkötés és a temetés is. Az esküvők kapcsán Gulyás elmondta: Budapesten június 15-értől lehet 200 fő alatti családi rendezvényt tartani. Szállodákban, éttermekben is lehetnek az események.
A felsőoktatási intézmények kinyithatnak, de mindenhol a rektor jogosult erről dönteni. A kollégiumok látogatása továbbra is tilos.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A rendelet ma fog megjelenni, hétfőn 0 órától lép hatályba.
Ha a járványügyi tendencia nem változik, a kormány május végén a veszélyhelyzeti felhatalmazás visszavonását fogja kérni az Országgyűléstől - zárta Gulyás Gergely miniszter.
A teljes tájékoztató:
Fotó: MTI/kormany.hu/Botár Gergely
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







