Ritka áldás ez a magyar egészségügynek: még nem késő továbbfejleszteni
Magyarország 2017-ben vezette be az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt) platformot, amely - mint mondta - nagy áldás a magyar egészségügynek.
Magyarország 2017-ben vezette be az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt) platformot, amely - mint mondta - nagy áldás a magyar egészségügynek.
A vízbefúlás világszerte a harmadik leggyakoribb baleseti halálok - hívta fel a figyelmet hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Genfben a vízbefúlást megelőző világnap alkalmából.
Magyarországon eddig 33 fertőzöttet találtak, a WHO pedig nemrég globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a majomhimlő miatt.
Globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett a WHO a majomhimlő terjedése miatt.
A maszkviselés visszaállítását és az oltási programok felgyorsítását javasolta Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója.
Az NNK ismét arra kéri a lakosságot, hogy aki majomhimlő gyanús tüneteket észlel magán mielőbb forduljon orvoshoz.
Az új közegben való terjedés miatt már az első tünetei is más módon jelentkezhetnek, mint ahogyan azt eddig ismertük.
A WHO vezetője arra intette a világ országait, ne legyenek túlságosan derűlátók a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban.
Az NNK arra kéri a lakosságot, hogy aki majomhimlő gyanús tüneteket észlel magán mielőbb forduljon orvoshoz.
Hivatalos adatok szerint összesen hétszáznyolcvanan fertőződtek meg majomhimlővel 27 országban.
Ez volt az első alkalom, hogy a világszerte terjedő vírus jelenlétét Latin-Amerikában is megerősítették.
Napi közel fél kiló zöldséget és gyümölcsöt kellene fogyasztani az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a kiegyensúlyozott táplálkozás részeként.
A betegség mostani megjelenése annyiban tér el a szokványostól, hogy a vírus olyan országokban jelent meg, ahol rendszerint nem szokott.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai régiójában a felnőtt lakosság 59 százaléka túlsúlyos vagy elhízott - közölte kedden az ENSZ szakosított szervezete elhízásról összeállított éves jelentésében.
Világszerte megugrott a kanyarós esetek száma - derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán Genfben ismertetett jelentéséből.
Legalább egy gyermek halálát okozta egy Európában és az Egyesült Államokban terjedő rejtélyes májbetegség - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Ha szerencsénk lesz, lassan véget ér a koronavírus járvány. De a világ nem lélegezhet fel: a WHO minden évben kiadja a potenciális világjárványról szóló jelentését, amelyen jelenleg 8 tétel szerepel.
Ukrajnában és a környező országokban március 3. és 9. között összesen 791 021 új megbetegedést és 8012 új halálesetet regisztráltak - közölte a WHO.
Orosz-ukrán háború, ezek voltak március 10, csütörtök legfontosabb hírei a szomszédban zajló harcokról.
Védhet a demenciától, lassíthatja a kialakulását a nagy háztartás, a családi kötelékek egy pénteken megjelent ausztrál tanulmány szerint.