Egyre több magyar játszaná ki ezzel a rezsiemelést: tényleg megéri így fűteni 2022 telén?
Hagyományosan minden év szeptemberétől, az első hűvös esték eljövetelével párhuzamosan jelentősen emelkedik a fűtőberendezések iránti kereslet.
Hagyományosan minden év szeptemberétől, az első hűvös esték eljövetelével párhuzamosan jelentősen emelkedik a fűtőberendezések iránti kereslet.
Átlagosan 20 százalékkal drágulhatnak idén a virágok halottak napja előtt.
Ha a jelenlegi tendencia még egy kicsit folytatódik, a tojás lehet a legjobban dráguló élelmiszer.
A hazánkban egyre népszerűbbé váló oldalak borzalmas dolgokat képesek művelni a fiatalok önértékelésével és testképével.
A NAV adatvagyonának elemzése oda vezetett, hogy a várható követelés teljes összegét már az ellenőrzés megkezdésének napján sikerült biztosítani.
A jelek szerint a héten végre megvásárolhatja Elon Musk a Twittert. A hír hallatára a részvények folyamatos emelkedésbe kezdet.
A magyarok többségének a bevásárlólistáján az élelmiszer az első, amit rögtön a rezsi követ.
Magyarországon az egy főre jutó átlagos vásárlóerő közel 15 százalékos növekedéssel 8751 euróra emelkedett.
Korábban Svájcból, most pedig Spanyolországból kaphattuk a híreket: még a turista paradicsomban is olcsóbb kaját venni, mint egy átlagos magyar boltban.
A felsőlégúti megbetegedések terjedése, illetve a kevesebb napsütés miatt ilyentájt sokan megelőzés céljából kezdenek el rendszeresen D-vitamint szedni.
Az idén is mintegy 17 millió szál krizantémmal készülnek a hazai kertészetek a mindenszentek időszakára.
Több mint kétmillió forintért kelt el József Attila Medvetánc című kötete, Teller Ede könyvéért és tizennyolc sportoló aláírásáért pedig félmillió forintnál is többet fizettek.
A felvásárlók is óvatosabbak, nem mernek nagy mennyiséget beszerezni a jelenlegi helyzetben egyre inkább luxuscikknek számító termékből.
A közelgő labdarúgó világbajnokság kapcsán az egyik hazai áruházlánc az őszi hónapokban kiugró keresletre számít a televíziók és audioeszközök termékcsoportjában is.
Az 50 grammos szelet magyar nyelvű címkéjén az egyik allergén összetevő, a mogyoró nem lett feltüntetve.
Az áruház új logisztikai központja lehetővé teszi, hogy az e-shop jelentős árukészletet tartson raktáron, és így gyorsabb kiszállítást biztosítson.
A Magyar Posta országszerte ezért több száz új eszközt telepít még ebben az évben, és tovább folytatják ezt 2023-ban is.
Tovább erősödött a lakosság munkanélküliségtől való félelme; másfél év után ismét több lett a létszám csökkentését, mint bővítését tervező cég.
A jövő szuperélelmiszereként is emlegetett állatok fogyasztását sokan még egy meglehetősen bizarr dolognak tartják, holott tulajdonképpen nincs benne semmi különös.
Már nem nagyon lehet a brutális akciókkal megszédíteni a magyar vásárlókat, a cégek jó része forgalomcsökkentést tapasztal a Fekete Péntek körül.