Indul a karácsonyi szezon: legalább fenyőből nem lesz hiány idén
A karácsony közeledtével megkezdődött a fenyők kitermelése a hazai ültetvényeken.
A karácsony közeledtével megkezdődött a fenyők kitermelése a hazai ültetvényeken.
Az élelmiszerek megfelelő tárolásával pedig nem csak a Földnek teszünk jót, hanem a pénztárcánknak is, hiszen most igazán fontos az, hogy minden megvásárolt ételt felhasználjunk.
Az akciós újságok és a weboldalak segítségével megnéztük, hogy a magyarországi, 30 ezer forintos ár hogyan áll az európai összehasonlításban.
Nemsokára lassulás jöhet itthon a használtautópiacon annak ellenére, hogy idén rekordot is dönthet az eladások száma.
Pálinkás Zsolt, a Tesco magyarországi vezérigazgatója egy interjúban az árstopok okozta kihívásokról beszélt.
Az utóbbi egy évben brutálisan megdrágultak itthon az élelmiszerek, ami meglátszik a legnagyobb érházláncok polcain is.
Árstop, különadó, évtizedek óta nem látott infláció, KATA-beszántás, ezekről mind-mind beszélgettünk a Kifli CEO-jával.
A rekordinfláció 2022-ben rengeteg magyar ünnepét fogja meghatározni, azért gondoljunk arra, hogyan segíthetünk szeretteinknek ajándékainkkal a spórolásban.
Legszívesebben ilyenkor bútorokat, ruházati-és elektronikai termékeket vásárolunk, ezeket követik az utazások és az ékszerek.
Már kaphatóak a boltokban az idén karácsonyi szaloncukrok, 2022 szaloncukrát pedig november 24-én hirdetik ki.
Új lengyel online divatáruház érkezett a piacra, a Born2be. Magyarország lesz a cég 3. külföldi piaca.
A várakozások szerint idén 10%-kal kell majd többet fizetnünk a karácsonyfákért, mint tavaly.
Jövőre sem szabadulunk az inflációs nyomás alól: várhatóan tovább fognak drágulni az élelmiszerek.
Minden eddiginél fontosabbak lettek az ingatlanok energetikai paraméterei, ugyanakkor olyan sok más szempontot kell figyelembe venni a vásárlás során.
A KSH adatai szerint egyébként összességében a férfiak ruházkodása drágult meg nagyobb mértékben egy év alatt. De a nőknek, gyerekeknek sincs okuk az örömre.
Idén októberben 3 ezer forint havi zsebpénzből 12 kakaós csigát lehetett vásárolni, egy évvel korábban pedig 19 darabot.
Vajon mikor lesz elege az Aldinak, Auchannak, Lidlnek, Sparnak, Tescónak az intézkedésekből?
A Pénzcentrum megtudta, idén is lesz kedvezményes, 1500 forintos egytálétel, a forralt bort pedig egységes fix áron, 1200 Ft-ért vásárolhatják meg a látogatók.
A támogatás feltételeit Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos feladata kidolgozni december 15-ig.
Az elmúlt évben a fűszerek árai jelentősen emelkedtek, a csomagolt fűszerek ára körülbelül 14 százalékkal.