Erről a legtöbb magyar megfeledkezik most a bevásárlásnál: pedig simán tízezreket sprólhatnának
Pedig egy kis odafigyeléssel nem csak pénz elpazarlását lehet csökkenteni, hanem az ételét is.
Pedig egy kis odafigyeléssel nem csak pénz elpazarlását lehet csökkenteni, hanem az ételét is.
Háromból kettő magyar még soha nem vitt vissza ajándékot a boltba.
A karácsonyi díszek és a játékok most a legkelendőbbek, a pedálos Moszkvics többek között visszatérő sláger.
Jelen pillanatban nem túl rózsás a helyzet, a disznóbél ára is emelkedett, a sóé, a fűszereké is.
Idén igazi slágertermékké váltak a forró levegős sütők, álló porszívók és az automata kávéfőzők.
Ez itt a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.
A takarmányárak növekedése miatt 10-20 százalék közötti mértékben emelkedett az idén a halak ára, de nem tapasztalták, hogy emiatt kevesebb fogyna a karácsonyi időszakban.
Pandémia, chiphiány, anyagi gondok: mi jöhet még idén amitől extra-stresszes lesz a karácsony?
Az európai válaszadók 36,79 százaléka mondta azt, hogy úgy gondolja, a karácsonyi ünnepek már sosem lesznek pontosan olyanok, mint a koronavírus-pandémia előtt
Óriási mértékben drágultak meg egyes, a jól bevett karácsonyi menühöz nélkülözhetetlen alapanyagok az évek során.
Cikkünkben annak jártunk utána, hogy: mi a magyarok kedvenc íze? Melyek lettek a legfinomabb szaloncukrok idén? Illetve azt is megnéztük, mennyiért vehetünk szaloncukrot a legnagyobb magyar áruházakban.
A magyarok közel 74 százaléka fizetne többet egy termékért, ha annak környezetkímélő a csomagolása.
A műfenyők népszerűsége növekszik, tavaly karácsonykor 20 százalékkal nagyobb volt a kereslet, mint előző évben.
Előfordult már, hogy pontosan megtervezett listával a kezedben indultál el vásárolni, aztán a kasszánál nem csak a felírt termékek voltak a szalagon?
Ez itt a Pénzcentrum heti hírlevele, a Turmix.
A budapesti befektetők átlagosan 47 millió forintért vettek ingatlant novemberben.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete 39 elektromos fogkefét tesztelt laboratóriumban, nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel közösen.
Hiába határozza el magában az ember a legtöbbször, hogy idén nem halasztja decemberre a karácsonyi ajándékok, ünnepi kellékek vásárlását, sokan még most sem estek túl rajta.
Egy olyan szezonális termék kerül a polcokra, amelyre egész évben sok család várhatott.
A gyalogosan érkező vásárlók havi szinten 4,3 százalékkal több pénzt költenek, mint az autósok a londoni bevásárló negyedben.