Fontos határidő közeledik több tízezer magyarnak: büntetést kaphat, aki erre nem figyel
Az Oktatási Hivatal és a Technológiai és Ipari Minisztérium döntésének értelmében október 31. helyett november 30-ig érvényesek az előző félévi diákigazolványok.
Az Oktatási Hivatal és a Technológiai és Ipari Minisztérium döntésének értelmében október 31. helyett november 30-ig érvényesek az előző félévi diákigazolványok.
Hazánkban is erős a törekvés, hogy minél több, minél gazdagabb térségek utazóit csábítsunk ide, ám vendégágyak tekintetében van még hová fejlődnünk.
A hosszú hétvégén nagyon sokan utaznak el, de novembertől jöhet a fekete leves a szállodaiparban.
Ezen a hétvégén indul és november végéig tart a Nyitott Balaton akció, amellyel a kerékpáros útvonalak mentén egész évben nyitva tartó cukrászdákat népszerűsítik.
Az elmúlt két szezon covidválsága után most teljesen új irányból kapott csapást a turizmus: az energiaárak fektetnék két vállra.
November 1-jétől nem lesz kötelező Covid-teszt a beutazáskor, így a húsz nappal később kezdődő labdarúgó-világbajnokságra is könnyebben juthatnak majd el a szurkolók.
Tudtad, hogy a a halálos, illetve súlyos kimenetelű balesetek esélyét a biztonsági öv használata mintegy 60 százalékkal csökkenti? Ezért sem mindegy, hogyan van bekötve!
Ha egy fürdővárosban bezár a fő attrakció, akkor az magával rántja a szállás- és vendéglátóhelyek jelentős részét.
November és húsvét között bezárhat a balatonkenesei Hotel Marina Port. A Balaton-part egyik legszebb wellnesshotele hatalmas energiaszámlát kapott.
Fele olyan hosszú szerelvényeket indít a MÁV több vonalon is, hogy ezzel is spóroljon a szükséges áram mennyiségén.
A Budapest Airport beszámolója szerint jelentősen visszaesett a szeptemberi utasforgalom: a 2019 szeptemberének a 78 százalékára csökkent az utazók száma az idén.
A hét elején még kellemes őszi idő várható, majd hidegfront hoz átmeneti lehűlést.
Idén szintén lehet szavazni a komoly presztízsű versenyen, ahol a befutók listáján - a csoportjában - ott van a Sziget is.
Október 31-én lejárnak az előző féléves diákigazolvány-matricák, az utazási kedvezményekhez csak az őszi félévre érvényesített igazolványok lesznek használhatóak.
Egy hónapra bezár a Kastélyhotel Sasvár Resort. A mátrai luxushotel a rezsiárak miatt döntött úgy, hogy novemberben nem nyit ki, a decembert még próbálják megmenteni.
A hazai turizmus fő mozgatórugója ősszel az idei utolsó hosszú hétvége lehet, ami ráadásul négynapos lesz, hiszen mindenszentek, november 1-je keddre esik.
A Maléba tartó járat októberben hetente négyszer, kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap indul Abu-Dzabiba, novemberben heti hatszor, decembertől pedig naponta üzemel majd.
2022. augusztusban éves viszonylatban a belföldi vendégek száma 14, a vendégéjszakáké 17%-kal csökkent, a külföldi vendégek száma 71, a vendégéjszakáké 60%-kal emelkedett.
A kártyákra utalt összegek egy évig használhatóak fel - ezután egy egyszeri 15%-os díjat von le a kibocsátó bank, ha nem költik el azokat.
Szeptember közepe óta a legkevesebb késés 48 óra volt, de volt olyan nap, amikor 253 óra késést szedtek össze a járatok az országban.