Vészhelyzet a magyar almafákon: régen volt ilyen rossz a termés
Bár még nem szedtek le minden termést, úgy tűnik, hogy az utóbbi évek leggyengébb almatermése lesz az idei.
Bár még nem szedtek le minden termést, úgy tűnik, hogy az utóbbi évek leggyengébb almatermése lesz az idei.
Komoly hiány lehet krumpliból már a jövő év elejére, ugyanis az idén megtermett mennyiség csak az év végéig elég.
A fúrólégy az idén sem tétlenkedett, ennek pedig brutális kihatása lehet az idei magyar diótermélésre.
Történelmi pillanat jöhet a magyar kukoricatermésben Magyarországon: importálni kell ezt a terményt.
Egész évben emelkedtek a zöldségek és a gyümölcsök árai az orosz-ukrán háború miatt, az Agrárközgazdasági Intézet adatai szerint a fürtös paradicsom például kétharmadával drágult tavalyhoz képest.
300-350 ezer tonna almát gyűjthetnek a gazdák ebben az évben, ami tetemes elmaradás a tavalyi 520 ezer tonnához képest.
Tíz éve még 500-600 ezer tonnás termésekről beszéltünk hazánkban, de az utóbbi három év már 300 ezer tonnát sem hozott. Az idei eredmény várhatóan ezt is alulmúlja.
Az idei aszály miatt több száz milliárdosak a károk a mezőgazdaságban, miközben újabb hőhullám kezdődik holnaptól.
A világ rizskereskedői attól tartanak, hogy a gyenge termés Indiában exportkorlátozáshoz vezethet, pont a legrosszabbkor.
Harmadával kevesebb alma teremhet Magyarországon, mint tavaly. Lengyelországban Franciaországban, Németországban, Ausztriában, Csehországban is több lesz a termés.
Az élelmiszerek áremelkedéseknek még messze nincs vége.
300 ezer hektárnyi kukorica, valamint 200 ezer hektárnyi napraforgó ment eddig tönkre ebben az évben. 400 milliárd felett buktak eddig a gazdák az idei súlyos aszály miatt.
Az elmúlt hetek esős-viharos időjárása nem okozott jelentős kárt a meggyültetvényekben.
Ha így folytatódik, akkor már januárban fejlődésnek indulhatnak a hidegtűrő növények, sőt egyes években ennél akár hamarabb is
A legnagyobb károkat idén az aszály, a fagyok, illetve a hirtelen, nagy intenzitással pusztító viharok okozták. Cikkünkben annak jártunk utána mely megyéket érte a legnagyobb csapás, illetve milyen összegű károk keletkeztek az érintett régiókban.
Durván a másfélszeresére drágult másfél év alatt a napraforgóolaj:augusztusban már 701 forintos árat rögzítettek a statisztikusok.
A hazai szilva szezonja a sokféleségének köszönhetően júliustól egészen októberig tart.
Felhasználása nem csak a főzelékben merülhet ki, számos levesben használhatjuk kiegészítésként, ezzel is hozzájárulva egészségünkhöz. Hogy mennyibe kerül, miért érdemes fogyasztani? Ennek jártunk most utána.
z ősz leggyakoribb és legkedveltebb gyümölcse az alma, sőt egész télen fogyaszthatjuk ezt a rendkívül jótékony hatású termést, ha jól tároljuk.
Már megkezdődhetett a korai szőlőfajták szüretelése. Bár az enyhe időjárás kedvez a munkának, az eső viszont lassítja azt. Lássuk, mire számítanak a gazdák az egyes régiókban.