Budapesten egy év alatt 14-ről 24 százalékra nőtt a 100 millió forint feletti ingatlanok iránti érdeklődés.
Az eddigi ár töredékéért lehet most avokádót vásárolni. Ennek oka az idei jó termés és a kereslet visszaesése – szúrta ki az RTL.
Az avokádót évek óta, mint egzotikumot lehetett megvásárolni, a köztudatba pedig mint egy ritka egészséges szuperélelmiszer került be. Eddig azonban luxuscikknek számított, most viszont a Vakmajom Facebook posztja szerint mindössze 100 forintért vágják az ember után a gyümölcsöt.
A magyarázat erre nem más, minthogy kiemelkedően jó volt a termés és túlkínálat van, miközben a kereslet visszaesett. Ennek oka, hogy kiesett az orosz piac és Kínába is nehézkesebb a szállítás a lezárások miatt.
Ausztrál termelők már annyi fát ültettek az elmúlt években, hogy belefulladnak a hipsztergyöngye gyümölcsbe, kínjukban egyre újabb recepteket fedeznek fel, sőt, osztogatják
– áll a poszt alatt, ami szerint minimum 50 százalékot estek vissza a globális árak. Ez pedig a termelőknek összeomlás, azonban igazi paradicsom a fogyasztóknak.
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: semmiképp se használd fel, ha te is vettél ebből az olívaolajból
Termékvisszahívást rendeltek el egy Magyarországon is forgalomba került olívaolajnál, miután a megengedett határértéket meghaladó ásványolaj-eredetű aromás szénhidrogéneket mutattak ki benne.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







