Hivatalos: van, akiknek a teljes december gázfogyasztását átvállalja az állam
Ez addig is mérsékeli az energia drágulása miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terheket, amíg sikerül elindítani az úgynevezett árfék programot.
Ez addig is mérsékeli az energia drágulása miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terheket, amíg sikerül elindítani az úgynevezett árfék programot.
Ma délben jelentette be Gulyás Gergely miniszter, hogy december 1-től önálló energetikai minisztérium alakul, melyet az üzletemberként ismert Lantos Csaba vezet majd.
Gyakran hamis fotóval hirdetik a rossz minőségű anyagot, de az akciós tüzelő is gyanús lehet. A rendőrség azt tanácsolja, járjunk utána alaposan, honnan vesszük a fát.
Egyáltalán nem biztos, hogy idén mindenki megkapja a hatósági áras tűzifát, aki rendelt. Az erdőgazdaságok kapacitásai végesek.
Úgy gondolja bizonyos dolgokat meg kell tartani akkor is, ha majd békés időket élünk.
November 15-ig kell nyilatkozniuk az egyetemes szolgáltatásra jogosult nem lakossági fogyasztóknak.
Egy sor állami szervre, illetve az önkormányzatokra is kiterjesztették az év végi igazgatási szünetet. A dolgozókat szabadságra küldhetik december végétől.
A magyarok anyagi helyzetét, pénzügyi tudatosságát hivatott vizsgálni az a kutatás, amelyet már tizenegyedszer adtak közre.
Egy friss rendelet szerint a szolgáltató bármikor ellenőrizheti a jogosultságot, aki pedig lebukik, a piaci ár 120 százalékát fizetheti vissza.
A magas infláció és a brutális rezsiárak nehéz helyzetbe hozzák itthon a munkáltatókat is, erről beszélgettünk Szalai Enikővel, a Yettel HR vezérigazgató-helyettesével.
Elindult a rettegett fűtési szezon, magyar családok ezrei törik a fejüket, hogy hogyan szabhatnának határt az elszabaduló rezsiáraknak.
141 uszodából 77 maradt nyitva az energiaválság miatt. A megmaradt létesítmények tovább lehetnek nyitva, akár a lakosság előtt is.
Agyagosszergényben a helyi labdarúgócsapat öltözőjébe költöztették a diákokat.
Egyre erősebben, a saját bőrünkön érezzük az inflációt. Ez, mint minden szektorra, természetesen a biztosítási piacra is hat, elsősorban a kárkifizetéseken keresztül.
Hétvégén teljes üzemszünet lesz, de a többi napon is lesznek járatkimaradások. A tervek szerint a pótlást autóbuszokkal oldanák meg Debrecenben.
Már megkezdődtek a tárgyalások a jövő évi minimálbér emelésről, a szakszervezetek szerint 26%-os korrekcióra lenne szükség a magas infláció miatt.
A Mozgássérültek Somogy Megyei Egyesülete 1600 embert lát el: mozgássérülteket, vakokat, siketeket és halmozottan fogyatékos embereket az egész országból.
A gazdasági hangulatot követve már a toborzási kilátások is negatívba fordultak: a foglalkoztatási várakozási index is 100 alá csökkent Magyarországon.
A 44. hetet Mindenszentekkel és Halottak Napjával kezdtük, így sokan a hosszúhétvégén pihenhették ki a hideg, nyirkos őszi időjárást.
A távmunkával rengetegen spóroltak időt és pénzt, most viszont könnyen lehet, hogy a rezsiköltségek alapján fog eldőlni, érdemes-e bejárnunk az irodába.