A Wizz Air után a Ryanair is bezárja egyik fontos bázisát: sok magyar utast érintett, járattörlések lesznek
A Ryanair három repülőgépet von ki bécsi bázisáról, és több útvonalat is megszüntet a 2025-ös téli menetrendben
A Ryanair három repülőgépet von ki bécsi bázisáról, és több útvonalat is megszüntet a 2025-ös téli menetrendben
Több hónapig tartó előkésztő munka után 2026 nyarán visszatér az Air Canada légitársaság Budapest-Toronto járata.
Már holnaptól megszüntetik a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségére vonatkozó korlátozást a kolozsvári repülőtéren.
Minden harmadik magyar repülővel indulna nyaralni, sokan akár 8–10 órás út megtételét is vállalnák.
A tapasztalatok szerint ez a stratégia leginkább a Ryanairnél és a Wizz Airnél válik be.
A repülőtér üzemeltetője arra kérte a légitársaságokat, hogy Budapesten csak a feltétlenül szükséges mennyiségű üzemanyagot tankoljanak.
A közlemény szerint a vizsgálatokon fennakadt órákkal okozott vagyoni kár a 170 millió forintot is meghaladja.
A Budapest Airport már korábban figyelmeztetett, hogy az országon átvonuló zivatarlánc hétfőn és kedden is okozhat járatkéséseket és -törléseket.
Az intézkedések a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér forgalmát és a magyar légtéren átrepülő forgalmat egyaránt befolyásolhatják
Ha jól ismered a várost, eljött az ideje, hogy próbára tedd tudásodat: töltsd ki a Pénzcentrum legújabb kvízét és mutasd meg nekünk, mit tudsz a térségről! Készen állsz a próbatételre?
Magát a repteret nem, az odavezető úton azonban több útszakaszt is lezárnak, így megnő a mentidő a város és a repülőtér között.
Tavaly óta 14 százalékkal nőtt a légikikötő utasforgalma, miközben az átrepülő gépek száma is 6 százalékkal emelkedett.
A belváros felől a repülőtérre tartók számára a gyors 100E Repülőtéri Expresszt ajánlja az utasoknak a BKK.
A repülőtérre érkezés optimális időzítése kulcsfontosságú a stresszmentes utazáshoz.
Luke Williams, a korábbi Swansea-vezetőedző a bristoli repülőtéren dolgozik, miután még februárban felmentették állásából
Baleset történt a június 21-én megrendezett 7. Budaörsi Airshow-n
Tanácsokat ad a nyári utazásokhoz az AMS.
Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Június végén három napra teljesen leáll a forgalom a debreceni repülőtéren futópálya-karbantartás miatt – több járatot is törölnek.
Nem csak a MÁV vonatai, de a Debreceni Nemzetközi Repülőtér is elhasalt a hosszú hétvégén.